Orbán képét viselő hordók püfölésével buktatná meg a kormányt Gyurcsány Ferenc

2018 szeptember 18., kedd 17:51
428

Tágabb családi körben, pár száz, talán ezer híve előtt hirdette meg az Orbán-kormány elleni utcai ellenállást Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK vezetője, akinek a fanatikus hívei pont olyan sátortáborban fognak lakni a Kossuth téren - elvileg a kormány lemondásáig - mint amilyenben a Gyurcsány-utálók laktak 2006-tól. 

Ahhoz képest, hogy a tüntetést úgy hirdették meg, hogy utána addig folytatják, míg a kormány meg nem bukik, Gyurcsány a beszédében már arról beszélt, hogy talán csak pár napig tartanak ki a Kossuth téren.

A demonstráció népszórakoztató eleme az volt, hogy a DK - lenyúlva Milosevics szerb ellenzékének ötletét - Orbán Viktor fotójával díszített hordókat állított ki az Alkotmány utcába, hogy a tiltakozók azok verésével engedhessék ki a gőzt. 

A helyszínen úgy tűnt, hogy a DK a hordót ütögetése mellett a „lúzerkormány” kifejezés sűrű ismételgetésével tervezi térdre kényszeríteni a diktatúrát. 

Most pedig jöjjenek a tüntetés legjobb képei, amiket én csináltam, így „legjobb” képekről van szó:

A DK-sok nem finomkodtak, így igazán hitler volt a buli.
Magyaországon mindig akad egy lakodalmas sátor!
Volt ellentüntető is.
A legkeményebb Gyurcsányisták hosszú ottalvós bulira készültek.
Nem volt hiány szürrealista műalkotásban sem. Fotó: Szily László
A színpad is Gyurcsányra várt.



Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt