A Medián felmérése szerint 14 éves egy átlagos magyar autó

Már 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora: a kutatási adatok alapján az autópark átlagos életkora 2018 első negyedévében 13,9 év, ami 0,7 évvel magasabb a két évvel ezelőtt mértnél – derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatásából, ami a Robert Bosch Kft. megbízásából készült. Az autóval rendelkezők aránya 2018-ban elérte az eddigi maximumát: a háztartások 46 százalékában van autó.

A reprezentatív kutatás szerint az elmúlt 6 évben folyamatosan nőtt a magyar utakon futó autók száma, az idei első félévben elérve a 3,58 millió darabot. Az autóállomány dinamikus bővülését mutatja, hogy a tavalyi egész éves, 272 ezres új üzembe helyezés után (amiben benne vannak az import használt autók is) idén már az első félévben 150 ezer autót regisztráltak. A magyar háztartások 46 százaléka rendelkezik autóval, a gépjárművek jellemzően saját tulajdonban állnak, céges autó csak a háztartások 2-3 százalékában található – derül ki a felmérésből.

A kutatás szerint az autók életkori megoszlása a felméréssorozat kezdete óta – elsősorban a 2008-as válság és az újautó-vásárlások tartós visszaesése miatt – folyamatosan romlik. De a folyamat az utóbbi években lelassult, és a 2012-es mélypont után, 2014 óta egyre inkább érezhető az újautó-piac fellendülése. Tavaly 116 265 új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 20,4 százalékkal több a 2016-os 96 594-nél, és 50,6 százalékos növekedés a 2015-ben eladott 77 179-hez képest.

A felmérés szerint az autók többsége 5-10 ezer km-t tesz meg egy évben, az átlagos futásteljesítmény 17 ezer km, 800 km-rel több, mint két éve. Csaknem minden társadalmi csoportban nőtt az autóhasználat mértéke, leginkább a fiatalok, a legfeljebb 8 osztályt végzettek, az érettségizettek és a falun élők körében. Kisebb mértékű csökkenés csupán a budapestiek és a diplomások körében érzékelhető. (MTI)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.