Magyar szurkolókra és biztonsági őrökre támadtak péntek este a Zólyom hokicsapat szurkolói Miskolcon.
A szlovák bajnokságban idén ősztől játszó DVTK-Jegesmedvék a HKM Zlovan csapatát fogadta pénteken a miskolci jégcsarnokban. A második harmad utáni szünetben a vendégszurkolók egy csoportja maszkot öltött, több kerítést is szétvert, az útjukba álló biztonsági őröknek rontottak, majd a hazaik családi szektorához érve bántalmazták a miskolci drukkereket. Köztük nőket, gyerekeket és időseket is.
Kiszállt a rendőrség is, többeket előállítottak a rendbontók közül. A miskolci és a zólyomi klub is elítélte az erőszakot.
A miskolci csapat közleményében arra kéri a magyarországi szurkolókat, hogy hagyják ki a csapat soron következő szlovákiai mérkőzését, amikor vasárnap a Zólyom melletti Detván játszanak.
A közlemény szerint előre készülhettek a balhéra néhányan: "A mérkőzést megelőzően a két klub egyeztetett a Miskolcra érkező szurkolók számáról, és azok habitusáról. A zólyomi szervezett szurkolói csoportok az előzetes megállapodást felrúgva, több másik klub ultra és huligán tagjaival érkezett Miskolcra, amelyek valószínűsíthetően tervezett rendbontást hajtottak végre." (minap.hu)