Elkezdték építeni a gellérthegyi siklót, csak nem szóltak róla

Nagyon nagy változások előtt áll a Gellért-hegy környéke, de ön erről valószínűleg nem hallott. Nem véletlen, bár nagyon úgy tűnik, hogy már meg is kezdték az előkészítő munkálatokat, a budapestiek felé ezt egyáltalán nem kommunikálják. Nagy nehezen, de a beruházók végül beismerték, hogy nem véletlenül állnak a környéken a földkupacok. Erről a g7.hu írt. 

Az az elképzelés, hogy kéne egy sikló a Gellért-hegyre is, egyáltalán nem új, az ötlet már a XIX. században felmerült. Jelenleg a Gellérthegyi Sikló Beruházó és Szolgáltató Kft-nek van a birtokában hatályos szerződése a projektre, a cég szerint minden szükséges engedély a rendelkezésükre áll, és most ismét elindulnak az egyeztetések a budapesti városvezetéssel. 

A gellérthegyi sikló valahogy így fog kinézni a tervek szerintFotó: Walton Imre

A befektetők annyit árultak el a projektről, hogy a sikló a Hegyalja út elejénél, a hegy gyomrában kialakított megállóból indulna, és a Citadella sétánynál lenne a másik állomása. A budavári siklóval ellentétben egy pálya lenne, középen egy kitérővel. 

Az első, meredekebb szakaszon az Orom utca vonaláig a föld alatt futna, az onnantól kezdődő lankásabb szakaszon pedig a földfelszín felett. 

Egy kabinba 40 ember fér be, az elméleti menetidő pedig alig több mint egy perc (egészen pontosan 72 másodperc).
A hegy aljában lévő állomás környezetében egy buszparkoló épülne, ahol 13 busz férne el. Az Erzsébet hídról lejövő felüljáró alá egy pavilonszerű épületet terveznek, ahol kávézó és két kisebb üzlet is lenne.

Arra, hogy mekkora költségvetéssel dolgoznak, és hogy mikortól meddig tart az építkezés, nem voltak hajlandók válaszolni. A projektcég tulajdonosa, Bató Csaba azzal indokolta a hallgatást, hogy el szeretnék kerülni azt a „hamis látszatot”, hogy bármelyik résztvevőt vagy a projekt iránt korábban érdeklődő befektetőket informálni vagy befolyásolni próbálnák. Jelenleg egyeztetnek a kivitelezésről, és Bató szerint romlana az alkupozíciójuk, ha nyilvánosságra kerülne a projekt pontos költségvetése. A fővárossal csak nemrég indultak meg az egyeztetések, és a projekt elkészülésének a céldátuma is ennek lesz az eredménye.

A részletek ide kattintva olvashatók.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.