Több százmilliárdot bukhat Magyarország a szabálytalan uniós közbeszerzések miatt

PÉNZ
2018 szeptember 25., 12:51
comments 237

Egy nem nyilvános kormányzati jelentés tanúsága szerint Magyarország legrosszabb esetben akár 500 milliárd forintnyi uniós támogatást is elbukhat az elmúlt három évben feltárt, a hazai közbeszerzési és uniós pénzosztási rendszer hiányosságai miatt.

A G7 által szemlézett dokumentum azt írja, hogy az Európai Bizottság (EB) által megbízott ellenőrző szerv, a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság tavaly novemberben súlyos hiányosságokat tárt fel. 

Lázár János, egykori Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatójára érkezik az Országházban 2017. május 25-én
photo_camera Lázár János, egykori Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szokásos heti sajtótájékoztatójára érkezik az Országházban 2017. május 25-én Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Az EB Miniszterelnökségen működő  Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) 2015 és 2017 közötti működését hármasra osztályozta négyes skálán, ami egyenlő azzal, hogy 

„nagy hibákkal, éppen csak működik a rendszer”.

A főosztály feladatai közé tartozik az uniós pályázati eljárások irányításának ellenőrzése és korrigálása, valamint a visszaélések feltárása. Az említett periódusban a Miniszterelnökséget Lázár János vezette miniszteri pozícióban. 

 „A Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság számos hiányosságot állapított meg a KFF által elvégzett közbeszerzési ellenőrzések tekintetében. Ezért a KFF által elvégzett, közbeszerzési eljárásokra vonatkozó irányítási ellenőrzéseket különösen kockázatosnak tekintette” – írja a G7 által megismert jelentés. 

A jelentés szerint a bizottság nem csak a rendszert, de egyedi közbeszerzési eljárásokat is ellenőrzött, és 

29 közül 25-nél talált súlyos szabálytalanságokat, 6 esetben rendszerszintű szabálytalanságokat, amiket a KFF nem tárt fel. 

A G7 szerint több fronton is forráskieséssel számíthat emiatt Magyarország. Egyrészt az egyedi projektek hibái miatt a bizottság által  103,4 milliárd forintnyi pénzügyi korrekciót állapított meg, azaz ennyi később utalandó forrás visszatartásáról születhet döntés.

Másrészt, mivel rendszerszintűnek minősítették a problémákat, további súlyos megvonásokra is sor kerülhet. A lap szerint a legéletszerűbb, hogy 10 százalékos korrekciót alkalmaz a bizottság az összes, KFF ellenőrzésen átesett szerződésre, melyek összértéke 4500 milliárd forint, így további 100 milliárdok kerülhetnek veszélybe, azzal együtt, hogy a dokumentum nem részletezi, a teljes összeg mekkora részére vetíti ki a bizottság a 10 százalékot. 

A G7 szerint a legnagyobb probléma az, hogy a huzakodás áthúzódik majd 2019-re, lassítva, esetenként felfüggesztve az országba áramló uniós pénzek áramlását, a bizottságnak pedig akár az összes operatív program elszámolását gátolhatja. Pedig az uniós pénzek a korábbi viták már így is megcsúsztak, augusztus végére több mint 1300 milliárddal finanszírozott elő uniósnak szánt projekteket a kormány. (G7)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.