Négy szombathelyi általános iskola 250 diákja kapott el hányással és fosással járó betegséget

oktatás
2018 szeptember 27., 13:41
comments 192

Négy szombathelyi általános iskolában kb. 250 diák kapott el hányással és hasmenéssel járó betegséget, a Vas Megyei Kormányhivatal vizsgálatot indított – közölte Stánitz Éva megyei tiszti főorvos az MTI-vel.

A megbetegedés enyhe lefolyású, gyomor- és bélrendszeri panaszokkal jár.

A megyei tiszti főorvos tájékoztatása szerint a négy iskolát egy főzőkonyha látja el.

photo_camera Illusztráció: Herczeg Márk/444

Mint mondta, haladéktalanul elkezdték a járványügyi kivizsgálást, a betegek kikérdezését, és megtették a szükséges megelőző járványügyi intézkedéseket.

A nyugat.hu azt írja, hogy a Szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában az iskolások kb. 30 százalékát érinti a hasmenés/hányás. Szerdán gyümölcsleves, utána pedig rizses hús volt az ebéd a menzán, a szülők gyanúja szerint a leves okozhatta a problémát – írja a lap.

Horváthné Sélley Erzsébet, a megyei élelmiszerlánc-biztonsági főosztály vezetője az MTI-nek azt mondta, hogy a helyszíni ellenőrzés már megtörtént: mintákat vettek az ételekből, az alapanyagokból és a tisztítószerekből. Az eredményekről a laboratóriumi vizsgálatok után számolnak be.

Frissítés 19:18

Nagy Lajos, a Vas megyei Markusovszky Kórház főigazgatója az MTI-nek délután azt mondta, eddig senkit sem került hozzájuk tömeges ételmérgezésre utaló hányásos, hasmenéses tünetek miatt.

Fodor István, a Szombathelyi Tankerület igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: három, hozzájuk tartozó iskolában történtek megbetegedések, de eddig sehonnan sem jelezték nekik, hogy rendkívüli tanítási szünetet szeretnének elrendelni.

Zielbauer György, a Reguly Antal Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános iskola igazgatója elmondta: náluk 109 gyerek betegedett meg, úgy tudja, hármat közülük a háziorvos kórházba utalt. A hiányzók miatt iskolájukban nem tartanak tanszüneti napot, lesz tanítás.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.