Nem is olyan lefutott a kínai-tajvani háború

Legkésőbb Vietnám óta már nem illik egy háborút előre lefutottnak tekinteni, azonban ha van összecsapás, amit a közvélemény előre odaítélne az egyik félnek, az egyértelműen a Kína-Tajvan. A Foreign Policy külpolitikai magazinban azonban most megjelent egy olyan elemzés, amely szerint egyáltalán nem olyan lefutott ez a kelet-ázsiai meccs, mint ahogy azt sokan gondolnák. Sőt, a Tanner Greer által jegyzett cikk szerint a kicsinek és gyengének gondolt Tajvannak igenis nagyon jó esélyei lennének a hatalmas szomszéd ellen - még amerikai segítség nélkül is.

Tajvani békaemberek megmutatják, mit tudnak a partonFotó: SAM YEH/AFP

A harmadmagyarországnyi Tajvan szigete 1949-ben, a kínai kommunista hatalomátvétel után vált Pekigtől függetlenné. Egy ideig a világ legtöbb országa Tajvant tekintette az „igazi” Kínának, ám ahogy fokozatosan a szárazföldi, „nagy” Kína gazdasági és katonai ereje is növekedett, egyre többen döntöttek úgy, hogy mégis inkább a kommunisták által irányítottat ismerik el az egyetlen és valódi Kínának. Ezért a pekingi kormány is mindent megtett és megtesz, ma már alig egy maroknyi ország tart ki Tajvan szövetségeseként.

Peking alapvetően gazdasági és diplomáciai eszközökkel igyekszik földbe döngölni a 23 millió lakosú Tajvant, de az egymást követő kommunista vezetők beszédeikben rendre megemlítik, hogy készek akár katonai erőt is alkalmazni. És hogy amennyiben erre kerül sor, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (a továbbiakban a bevett angol rövidítéssel PLA) gyorsan megsemmisítő vereséget mérne az alig 130 kilométer széles Tajvani-szoros túloldalán szemtelenkedő országocskára. Amióta a 2016-os tajvani választáson az a Caj Jing-ven jutott hatalomra, akit Pekingben szélsőséges szeparatista aktivistának tartanak, az ilyen fenyegetések még gyakoribbá váltak.

De hiába ígérgeti évtizedek óta a kommunista Kína, hogy ha akarná, pillanatok alatt eltaposná a nem-kommunista Kínát, valamiért Peking csak nem akarja elszánni magát a háborúra. Ennek persze az is oka, hogy egy Tajvan elleni támadás beláthatatlan láncreakciót indítana be nemcsak a régióban, hanem akár világháborúvá is szélesedhetne. 

De az is lehet, hogy Pekingben mégsem olyan biztosak a dolgukban.

Greer cikke két tanulmányra alapozva vázolja fel, hogy nézne ki egy Tajvan elleni támadás. Mindkét tanulmány egyfelől a PLA terveire és dokumentumaira, másrészt az amerikai és a tajvani hadügyminisztériumok modelljeire épít. Ezek alapján pedig úgy néz ki, hogy egyáltalán nem menne olyan simán a dolog, ahogy azt a kommunista politikusok hazai közönség előtt hangoztatni szeretik.

A PLA tervei szerint egy Tajvan elleni katonai akció mindenképpen rakétatámadással kezdődne. A kínaiak tajvani repülőterekre, kommunikációs központokra, radarokra, közlekedési csomópontokra és kormányépületekre lőnének, miközben a szigetre csempészett pekingi titkosügynökök és alvósejtek elkezdenék likvidálni a tajvani kormány tagjait, mindenféle magas rangú bürokratákat, médiaszereplőket, tudósókat, mérnököket és még ezek családjait is.

Greer szerint a háborúnak ebben a fázisában Kína két dolgot szeretne elérni: egyrészt a tajvani légierő minél nagyobb részét megsemmisíteni vagy legalábbis működéképtelenné tenni, másrészt egyszerűen megbénítani a szigetország működését. Ha sikerül megölni a politikai vezetőket, lekapcsolni a kommunikációs csatornákat és ellehetetleníteni a közlekedést, a tajvani hadsereg irányítás nélkül marad és teljesen demoralizálódik. Így pedig készen állhat a terep, vagy hát inkább a tenger, Tajvan lerohanására.

A kínai csapatok partraszállása Tajvan szigetén a hadtörténelem legnagyobb szabású hasonló hadművelete lenne.

A kínaiak több tízezer hajóval 1 millió katonát szállítanának át Tajvanra, miközben az akciót hadihajók serege, fentről pedig a kínai légierő gépei és folyamatos rakétazápor biztosítaná. A pekingi tervek szerint az összezavart és demoralizálódott tajvani csapatok gyorsan feladnák tengerparti állásaikat, ami végképp megkönnyítené a kínai partraszállást. Ezek után a PLA már csak a még ellenálló kisebb tajvani egyégek felszámolására koncentrálhatna, egy hét alatt bevonulna a fővárosba, Tajpejbe, két hét alatt pedig megszilárdítanák hatalmukat a szigeten, és készülhetnének az ebben az esetben várható japán és amerikai válaszcsapásra.

Ez így valóban nagyon egyszerűen hangzik, de, írja Greer, semmiféle garancia nincs arra, hogy a kínaiaknak két hét alatt tényleg sikerülne lezárniuk a háborút. Erre akkor lenne jó esélyük, ha a semmiből, meglepetésszerűen tudnák megtámadni Tajvant, ez azonban lehetetlen. Egyrészt azért, mert a Tajvani-szorosban az időjárási viszonyok gyakorlatilag csak áprilisban és októberben tesznek lehetővé egy ilyen nagyszabású hadműveletet. Az év maradékában a folyamatos köd és az erős tengeráramlatok túlságosan megnehezítenének egy esetleges partraszállát. Másrészt pedig az szól a meglepetés ellen, hogy a kínaiaknak egy ilyen nagyszabású hadműveletet olyan hosszasan kellene előkészíteni, hogy arról mindenképpen tudomást szereznének más országok titkosszolgálatai.

Az egyik idézett tanulmány szerint a tajvaniak, az amerikaiak és a japánok több mint 60 nappal egy esetleges támadás előtt tudnák, hogy a PLA mire készül, és 30 nappal előtte pontosan tudnák, hogy mire számíthatnak. Így pedig Tajvannak bőven lenne ideje felkészülni a sziget védelmére: hegyi barlangok mélyére rejtenék az ország és a hadsereg irányításához szükséges infrastruktúrát, hadiflottájukat biztonságos kikötőkbe hajóznák, letartóztatnák a kommunista Kína ügynökeit, tengeri aknákkal szórnák tele a sziget körüli vizeket, átállnának hadigazdaságra, és fegyvereket osztanának 2,5 millió tartalékos katonájuknak.

Mivel Tajvanon mindössze tizenhárom partszakasz alkalmas arra, hogy a PLA partraszállást kísérelhessen meg, ezeket már rég felkészítették erre a lehetőségre. Mindegyik kritikus terepszakasz alatt megerősített alagútrendszer húzódik, a felszínre nehezen leküzdhető növényzetet telepítettek, és valószínűleg vegyi fegyverek is készenlétben állnak. És ez még csak a békeidő, közelgő partraszállás esetén a tajvaniak mindent aláaknáznának, a városokban pedig gyakorlatilag minden épületből megerősített erődöt alakítanának ki.

Gyakorlatozik a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg.Fotó: ANTHONY WALLACE/AFP

Greer szerint a tajvani védvonalak erejének megértéséhez egy olyan kínai kiskatona szemével kell ezeket nézni, aki egész életében azt hallotta a kommunista vezetőktől és parancsnokaitól, hogy Tajvannak esélye sincs a PLA gépzete ellen. Ehhez képest már a háború előtti, gyorstalpalószerű kiképzése alatt azt tapasztalja, hogy a tajvaniak ügyesen piszkálnak oda a kínaiaknak, hol egy fontos parancsnok meggyilkolásával, hol egy vasútvonal szabotálásával. A Tajvani-szoroson áthajózva azt látja, hogy körülötte mindenhol újabb és újabb kínai hajókat süllyesztenek el a tajvani tengeri aknák és tengeralattjárók. És ezek után kellene helyt állni azokon a partszakaszokon, majd - ha szerencséje van - azokban a dzsungelekben és városokban, ahol 140 000 rendes és 2,5 millió tartalékos katona vár rá.

A tanulmányok szerint a kínai katonai vezetést is elsősorban az aggasztja, hogy bár Peking hadserege papíron jóval erősebb a tajvaninál, a szigetország katonáinak jobb a kiképzése, és, ami még ennél is fontosabb, jóval motiváltabbak is lennének egy ilyen háború esetén. Szemben a PLA besorozott kiskatonáival, 

Tajvanon minden egyes katona a végsőkig elszántan küzdene a hazájáért és az otthonáért.

Azonban Greer szerint különös módon éppen a tajvaniak azok, akik nem bíznak eléggé magukban. Hiába sokkal egyszerűbb bármely hadszíntéren valamit megvédeni, mint elfoglalni, és hiába olcsóbb beszerezni egy hadihajók kilövésére alkalmas rakétát, mint magát egy hadihajót, a tajvani katonák és civilek mintha nem hinnének a saját esélyeikben. Úgy tűnik, hogy a kínai politikusok és a PLA melldöngetése nemcsak a hazai közönség körében hatásos, hanem a tajvani fejekben is zavart okoz. Greer szerint ez a kishitűség végső soron veszélyesebb lehet a tajvani demokráciára, mint bármilyen kínai fegyver.

Ha a tajvaniak és a kínaiak hadászati modelljei is stimmelnek, az előbbiek szerint két hétig fel tudják tartóztatni a kínai csapatokat, az utóbbiak szerint viszont csak akkor van esélyük a tajvaniak ellen, ha két hét alatt győzelmet tudnak aratni. Egy ilyen helyzetben pedig egy esetleges kínai-tajvani háborű végkimenetele minimum nem lefutott, és ez addig így is marad, ameddig a Tajvani-szoros két oldalán nem mozdulnak el radikálisan az erőviszonyok.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.