Kovács Zoltán a Magyar Időkben: az Átlátszónak, a Direkt 36-nak és a G7-nek semmi köze az újságíráshoz

POLITIKA
2018 október 01., 07:45
comments 414

Interjút adott a kormányszóvivő a kormány házilapjában, a Magyar Időkben. Az interjú a szokásos panelekből építkezett: egy globális összeesküvés zajlik Magyarország ellen, aminek egyik friss jele a Sargentini-jelentés elfogadása volt, a magyar kormánynak pedig egy 

aszimmetrikus médiatérben kell dolgoznia.

Ami igaz is, csakhogy Kovács Zoltán nem az évi 80 milliárd forintból fenntartott MTVA-ra, a felvásárolt megyei lapokra, a megszállt és végtelenségig lebutított Origóra, a Fidesz által felvásárolt TV2-re, az ingyenesen terjesztett Lokálra, a letarolt bulvárpiacra, a bezárt Népszabadságra vagy a megszerzett országos rádiós frekvenciákra, illetve az ezekre a felületekre irányított tízmilliárdos állami reklámköltésekre gondolt, amikor aszimmetrikus médiatérről beszélt. 

Hanem azokra az oldalakra, melyek a kormánytól függetlenül működnek még ma is Magyarországon, és megírják a korrupciógyanús ügyeket és látványos dőzsöléseket a Fidesz környékén. 

Kovács ezt így foglalta össze a Magyar Időkben:

„Magukat függetlennek nevező médiumok pattantak ki a semmiből, gondolok itt az Átlátszóra, a G7-re és a Direct36-ra. Ezeknek az internetes oldalaknak semmi közük az újságíráshoz, semmiféle olyan formátummal nem rendelkeznek, ami lehetővé tenné, hogy az olvasottságukból adódóan bevételük legyen. Az ezeken az oldalakon megjelenő írásokat nem újságírók, hanem politikai aktivisták készítik, akiknek elfogultságuk fiatal koruk ellenére is nyomon követhető évekre visszamenőleg.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.