Ez a fideszes média történetének egyik legkeményebb húzása.
A bank felügyelőbizottsági elnöke Vaszily Miklós, az Indamedia tulajdonosa.
A jelek szerint végleg elbukott az amerikai milliárdos magyarországi ellenzéke, és nem más csinálta ki, mint a „nemzeti oldal”. Mi volt ez az egész?
Az elmúlt másfél évtizedben központilag lejáratott vagy ellehetetlenített áldozatok közül sokaknak (évekkel) később – amikor már többnyire minden mindegy volt – a bíróság adott igazat, de nem egyszer még a bocsánatkérést sem volt hajlandó normálisan megtenni a vesztes fél.
A kormánypárti média pörgette a megafonos Deák Dániel posztját egy drónfotóról, ami állítása szerint 11:38-kor készült a Tisza Párt kötcsei rendezvényén – pedig légtérhasználati korlátozás volt.
Öt év nyomozás után sem derítettek ki semmit a Vadhajtásokról, még azt sem, amire egy rakás, nyilvánosan elérhető bizonyíték van az interneten. Viszont közölték, hogy ha tovább panaszkodunk, pénzbírságot kaphatunk.
Egy nyilvánvalóan uszító gyűlölet-bűncselekmény miatt tettünk feljelentést 5 éve. Többször is lepattantunk, mostanra már végleg. Bede Zsolt több ügyben is elszámoltathatatlannak látszik.
Szaros 666 milliárd forint. A fideszes média sztárja azt is elmagyarázta, miért sültek fel a kormánypárti lapok a kegyelmi ügyben.
Attól hangos a fideszes propaganda, hogy az ellenzék csak kussoljon, mert ők semmiért sem vállalják a felelősséget, bezzeg Novák meg Varga. De mégis mi a jó életről beszélnek?
Végre átérezhetik, mi történne velük, ha itthon is nyerne az ellenzék: Huth Gergelytől Rotyis Bálintig berosált mindenki. Pont arról tudósíthatnak, mit veszíthetnének, ha fordulna a széljárás, miközben mindenki jól tudhatja, hogy Magyarország nagyon messze van bármiféle hasonló kísérlettől.
A Megafon Cinematic Universe bemutatja: a fideszes influenszerek körúti rikkancsokat, vadnyugati zsibárusokat és kétségbeesett tévéshopos csalókat megszégyenítő módon csinálják a végtelen, sokmilliárdos fesztivált.
A Media1 szerint Répásy Bálint kisebb presztízsű feladatkörben folytatja a KESMA-nál.
Mészáros Lőrinc interjút adott az Indexnek, de olyat, amilyet a lap a bedarálása előtt sosem közölt volna le.
Médiakutatók 2020-ban a magyar, a szlovák, a cseh és a román médiapolitikát megvizsgálva arra jutottak, hogy a magyaroknak semmi meglepő nem volt abban, ami külföldön történik a médiával, de amit itt művelnek, olyan máshol nincs.
Orbán pont azt jelentette be, ami miatt a főpolgármestert egy nappal korábban szétszedte a fideszes média.