Soros győzött: a 888 kimúlt

Média

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

„Egy álmot álmodék, de álmom eltávozott tőlem.”
(Morpheus, Mátrix – Újratöltve)

„Mi vagyunk Soros ellenzéke”

– így hirdette magát hosszú évekig a már csak archiváltan elérhető weboldal, amit G. Fodor Gábor vezetett, és ami a múlt héten lett volna 10 éves. De az ilyenkor elmaradhatatlan ünneplés helyett csak a síri csend honolt Soros György ellenzékénél. A jelek szerint a 2,5 éve már amúgy is csak vegetáló 888 augusztusban szép csendben kimúlt, legalábbis azóta nem frissült az Origo melléklete. (A Facebook-oldaluk viszont nagy ritkán frissül, bár a tartalomban már semmi 888-as nincsen.)

Forrás: Origo

2015 elején derült ki, hogy a médiába berobbanni tervező Habony Árpádék egy közpénzekből finanszírozott ellen-444-et akarnak indítani, és egy ideig a via.hu tűnt a befutónak, de végül 2015. szeptember 18-án a 888.hu-t indították el a századvéges megmondóemberből lett főszerkesztő, G. Fodor Gábor vezetésével.

Csakhogy hamar kiderült, hogy az újságírás alapjainak ismerete nélkül, a központi propagandát sulykolva, pártérdekek mentén nem lehet megképezni egy független lap ellenpólusát. Persze voltak próbálkozások a 444 össze-888-azására, például elindult a 444 és a 888 „véleményét” összehasonlító, rövid életű 121212.hu (a rejtélyes 222.hu-ról nem is beszélve), illetve az Elefánt együttesnek is volt egy 444888 című száma, de széles körben nem ment át az az üzenet, hogy a két lap hasonló. Nem is csoda, hogy a 888 még csak megközelíteni sem tudta soha a 444 olvasottságát vagy színvonalát.

És bár a 888 állandóan kétségbeesetten kapálózott az újságírók figyelméért (volt olyan, liberálispukkasztónak szánt rovatuk is, hogy: Sivalkodjatok!), a 444-en az eltelt hosszú évek alatt – néhány apróbb botrányukat kivéve – csak akkor számoltunk be a 888 ügyeiről, amikor 2023-ban beolvasztották az Origóba. Azóta – egészen a mostani megszűnésig – lényegében csak identitáspolitikai témákkal jelentkeztek, illetve időnként Fodor-Horváth Zsófia (G. Fodor Gábor felesége) írt pszichológiai témájú cikkeket.

Pedig a kormányoldali holdudvarból pusztító Megafont, Magyar Nemzetet, Vadhajtásokat és társaikat elnézve a 888 mintha csak a boldog békeidők trollblogja lett volna, ami megannyi megmosolyogtató pillanattal kedveskedett a politikai trash kedvelőinek.

-50%

Csatlakozz most fél áron a Körhöz, és olvass tovább!

Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Valami végleg eltört a Nélküled miatt: a közmédia 8 perces interjút készített Toroczkai Lászlóval a „magyargyűlölő” Indexről

Az M1 reggeli műsorában kérdezték készségesen a Fidesz kedvenc szélsőjobboldali törpepártjának elnökét arról, hogy feljelentette az Indexet egy viccvideó miatt.

Herczeg Márk
Média

Itt tart a kultúrharc: az Origo munkatársa egyfolytában kortárs színházi előadásokra jár elképedni

Megrökönyödés újra és újra és újra.

Herczeg Márk
színház

Az ELTE etikai bizottsága másodfokon is helyrerakta G. Fodor Gábort

A médiába átkacsázó elemző-főszerkesztőt rasszista és szexista cikkek miatt ítélte el az őt alkalmazó egyetem.

Rényi Pál Dániel
politika

Az Orbán-rendszer 10 legjobb könyve az Orbán-rendszerről

Nem könnyű választani az Orbán kegyelméből felemeltetett konzervatív gondolkodók szellemi teljesítményei között, de mi segítünk: rangsoroltuk a rendszer irányítóinak és rajongóinak legjobb rendszeralapozó műveit.

Herczeg Márk
könyv

A Nagy Nemzeti Blöff – avagy kinek áll az érdekében, hogy folyton a nemzeti identitásunkkal foglalkozzunk?

Durvább, mint a turáni átok: lehetséges, hogy egy évszázada gyászolunk a világ legszomorúbb himnuszát énekelve úgy, ahogy EZEK Lehel kürtjét fújják? Kik vagy mik erőltetik ránk a nemzeti kultúránkat? Na, ugye.

Herczeg Márk
vélemény

Ilyen az, amikor a jobboldal játszik: Böszörményi-Nagy Gergely és a Mindenség algoritmus

Istenfélő szépségkultuszról, állati eredetű határvédelemről és a középkor erényeiről áradozik a MOME és a Brain Bar vezetője az MCC „sikerkönyvében”. A magyar állam szilícium-völgyi startuppere füveskönyvet írt a helyes testtartásról.

Herczeg Márk
könyv

Nem tudták megépíteni a helyszíneket, így „meglévő világszínvonalú budapesti sportlétesítmények” adnak otthont a Maccabi Európa Játékoknak

A Miniszterelnökség bejelentette, hogy a legolcsóbb ajánlat is több mint duplája volt a fejlesztésre biztosított költségvetési forrásnak.

Herczeg Márk
politika

Jöhet az állami 444

Habony Árpád ügyvédje már megszerezte a 888.hu-t, már csak az a kérdés, mit terveznek vele. Úgy tudjuk, ebből csinálnának fiatalos állami hírportált.

Bede Márton
media

Nem lehet több kérdés: itt a Jeti Válasz, a könyv a 444 első tíz évéről

Megjelent az eddigi legnagyobb kiadványunk, amiben a magyar jeti felidézi az életét: 444 rommá illusztrált oldalon mutatjuk be saját magunkat és az ország, sőt a világ elmúlt 10 évét.

444.hu
444

Cikket írt a férjéről, egyben főnökéről, annak új könyvéről és a közös Orbán-imádatukról

Fodor-Horváth Zsófia a Magyar Hírlapba írt dicshimnuszt, amiben valamiért újra és újra egy pincében ragadt, álomvilágban rekedt, agresszív eszelőshöz hasonlítja G. Fodor Gáborról.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Bezsúfolták egy kisszobába Soros maradék ellenzékét

Újra tömbösödik a Fidesz-média: beolvadt az Origóba G. Fodor Gábor lapja, egymás után esnek el a kisebb elérésű kormánypárti csatornák.

Rényi Pál Dániel
Média

Orbán Viktor azzal a Bede Zsolttal szelfizett, aki korábban horogkeresztes zászló előtt karlendített

A kép a szombati Digitális Polgári Kör-találkozón készült.

Molnár Kristóf
ÉLET

Orbán poloskázása célt ért: a Magyar Nemzet már rovarként ábrázolja Magyar Pétert és a tiszásokat

A fideszes politikusok úgy nyilatkoztak, mintha a miniszterelnök csak Magyar Pétert nevezte volna poloskának, ráadásul a hangfelvételek miatt, aztán jött a pártlap, és világossá tette, miről van szó.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nem vicc: baromi dühösek vagyunk, mert nagyon kilóg a lóláb, ezek megőrültek, teljesen szürreális!

A Megafon Cinematic Universe bemutatja: a fideszes influenszerek körúti rikkancsokat, vadnyugati zsibárusokat és kétségbeesett tévéshopos csalókat megszégyenítő módon csinálják a végtelen, sokmilliárdos fesztivált.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gyurcsány gatyájában szórakozásból senki nem turkál

A maradék épeszű sajtónak alapvető kötelessége utánajárni annak, hogy miért ért véget kurtán-furcsán a modern Magyarország második legkártékonyabb miniszterelnökének politikai karrierje. Utána pedig nem elsunnyogni egy fontos részletet.

Bede Márton
vélemény

Az a Horváth Tamás lett a magát kereszténynek mondó portál új főszerkesztője, aki az 1945-ös kitörés napjáról egy Hitlert és Szálasit dicsőítő német hadiparanccsal emlékezett meg

Az új főszerkesztő cikkéről tavaly „Tartsuk távol a fekáliát!” címmel írt Köves Slomó.

Haszán Zoltán
Média

Tanáraik feljelentésére biztatja az egyetemistákat Habony Árpád lapja

Itthon az ötvenes évekből lehet ismerős a módszer, amit G. Fodor Gábor lapja mellett mostanában a német és a brazil szélsőjobboldal is felfedezett magának.

Horváth Bence
POLITIKA

Ez nem újságírás, ez politikai nehézfegyverzet

A Rogán–Habony-propagandagép új dimenzióba helyezte a politikai kommunikációt Magyarországon, és háborút indított a hagyományos nyilvánosság felszámolásáért.

Rényi Pál Dániel
média

10 éves a 444.hu – Uj Péter köszöntője

!!444!!!

444.hu
444

A via.hu lehet az Állami 444

Korábban 888.hu volt a terv, de inkább a NER szimbólumáról, a mindent elborító ocsmány viacolorról nevezhetik el Habony Árpád netes szárnypróbálgatását.

Bede Márton
Média