Az Orbán-rendszer 10 legjobb könyve az Orbán-rendszerről

április 19., hétfő 3:55

A jakobinus-bolsevik típusú forradalmi rendszerekben rendszerint nem volt elég, ha az ember szívós munkával küzdötte fel magát a politikai ranglétrán. Aki igazán szeretett volna érvényesülni, annak komoly elméleti munkát is végeznie kellett. Nem csak a csúcson lévő Lenin, Sztálin, Mao, Rákosi vagy Kádár, hanem olyan kisebb halak is írtak könyvnyi vastagságú „tudományos tanulmányokat”, mint Pogány József, Varga Jenő, Münnich Ferenc, Lázár György vagy Biszku Béla.

Nem meglepő hát, hogy a mostani, (fülke)forradalmi rendszerben is fakultatívan elvárt – azaz nem kötelező, de erősen ajánlott – elméletileg megalapozni a rendszer lényegét. Vagy ha nem is az egész NER-ről, de legalább Orbán Viktorról szülessen valami nagy mű, ami bebizonyítja, hogy ami 2010 után történt, azzal valami évezredes teljesítmény került az asztalra. És ahogy azt Orbán elvárja, a fizetési listáján lévő politikusok szép számmal fel is festették a történelmi horizontot.

Áttekintettük, alaposan megvizsgáltuk, górcső alá vettük és rangsoroltuk a tíz legnagyobb orbánista tudományos munkát, a legjobbtól a legkiválóbbon át a legtökéletesebben keresztül a legorbánibbig.

10. Georgi Markov: Az Orbán-jelenség (2020)

A bolgár szerző pénzszűkében lehetett, ugyanis a történelmi események után kullogva, 2019-ben írta meg ezt az aprócska, mindössze 160 oldalas, puha borítós szösszenetet. Aki azt hiszi, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere, de akár csak annak vezetője ilyen röviden megfejthető, az nem ebben az országban él! (Mondjuk az orbánista alkotmányjogász és sportdiplomata tényleg nem itt él, de mentségére legyen mondva, hogy a fülszöveg szerint személyesen ismeri Orbánt.) Azért nem teljesen haszontalan könyv, kisebb rovarok lecsapására használható.

9. Ezer éve Európa közepén – A magyar állam karaktere (2019)

A Mathias Corvinus Collegium kiadványát Orbán Balázs államtitkár és Szalai Zoltán germanista, kultúrtörténész, üzleti tanácsadó, az MCC igazgatója, a Mandiner lapigazgatója szerkesztette, és többek között még Trócsányi László is írt bele. Az előszót természetesen maga a legfőbb vezető írta.

Az 533 oldalas, 24×17 centis féltégla kiválóan beválhat ágylábnak, de az éjjeliszekrényre téve talán még az alvásban is segíthet a hipnotikus borítójával. Nyilván soha senki sem fogja elolvasni, de ha lenne egy vakmerő vállalkozó, az a fülszöveg alapján talán arra juthatna, hogy a Fidesz-kormányzás egy 1000 éves folyamat betetőzése, a felhalmozott politikai-kulturális-társadalmi javak csúcsteljesítménye.

8. Igor Janke: Hajrá, magyarok! – Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével (2013)

Markovval ellentétben Igor Janke már idejében felismerte a lehetőséget a magyar street fighterben, és még a kereszténydemokrácia inkvizíciójának felállítása előtt, sőt még az illiberális demokrácia hivatalos bevezetése előtt könyvet szentelt a kormányfőnek, ráadásul anélkül, hogy technikailag is az alattvalója lett volna. Bár a fülszöveg szerint korrekt, pártatlan portréról van szó, sokat elárul, hogy a fideszes médiavilág imádta, és a lengyel szerző jóban is lett Orbánnal.

A könyv 328 oldalas, puhatáblás, és a borítón Orbán Viktor feje alá az a mű elfogulatlanságáról sokat eláruló cím van írva, hogy: „HAJRÁ, MAGYAROK!” Lengyel keresztény barátokat fogadó elit fideszeseknek, illetve az Orbánt feltétel nélkül imádó, nyelvismerettel nem rendelkező, halandó kezdőknek is ajánljuk ezt az impozáns szobadíszt.

7. Összetartozunk – Magyarország 2010-2020 – A felemelkedés krónikája (2020)

A Demokrata jelentette meg a 297×382 mm-es, Orbánhoz hasonlóan keménykötésű, védőborítóval ellátott, 520 oldalas, kb. 4 kilogrammos könyvet, amit Bencsik András szerkesztett, és maga Orbán Viktor írta hozzá azt előszót. Limitált kiadású, monstre képes krónika, termelési riportsorozat, a szerzők között ott van az origós Kovács András is. Az a fajta nagy, erős kötet, ami a könyvespolc jobb szélén támasztékot ad a kisebb kiadványoknak, visszatolva azokat a helyükre – tehát épp olyan, mint a miniszterelnök úr.

6. Tibor Fischer: A magyar tigris (2014)

„Orbán se nem jobboldali, se nem baloldali. Orbán Orbánról szól. Orbán a nyerésről szól. Orbán 1848 óta a legfontosabb magyar politikus lett, olyan fontos, amilyet nem látott a világ, mióta Liszt ujjai csiklandozták az elefántcsont-billentyűket. Nem rossz.” Hiába csak 144 oldalas, ha a magyar származású angol író könyvének ajánlója ilyen mondatokkal kezdődik, akkor megérdemli a keménytáblát.

Az Orbánról szóló Orbánról szóló könyv szerzője jó lóra tett, azóta a Mathias Corvinus Collegium Irodalmi Műhelyének vezetője lett, tehát a jelek szerint imponált a kormányfőnek, hogy van valaki, aki, ha mindenáron egy állathoz akarná őt hasonlítani, a tigrist választaná.

5. Burger Barna: Egy kampány krónikája – Orbán Viktor 2010 (2010)

Orbán Viktor a könyv 2011-es bemutatóján Fotó: Orbán Viktor/Facebook

A 2017-ben elhunyt Burger Barna, Orbán Viktor egykori fotósa már 2011-ben kiadta a fülkeforradalomra készülő fegyverkezésről készített fotóit. A több mint fél kilónyi fénykép Orbánról talán a legjobb választás a rendszer legnagyobb híveinek, ugyanis kizárólag fényképek vannak benne az uralkodóról, nem nagyon találhatók benne az emberek fejét úgyis csak összezavarni hivatott mondatok.

4. Orbán Balázs: A magyar stratégiai gondolkodás egyszeregye (2020)

Gulyás Gergely helyettese, Orbán Balázs nem kevesebbet tett, mint hogy megalkotta az 1000 éves magyarság csúcsteljesítményének, az Orbán-rendszernek az egyszeregyét, vállalva a kockázatot, hogy kiröhögteti azt a stratégiai gondolkodást, ami megfejthető egy egyszereggyel.

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a fülszövegben maga is bevallja, hogy nem csak leírója, hanem cselekvő alakítója is a történetnek, de a tartalomnál sokkal fontosabb, hogy nemcsak hogy Orbán (Viktor) írt előszót a műhöz, hanem még a borítóra is felfért tőle egy, a könyvet méltató idézet. Az már csak hab a tortán, hogy a rövid, 204 oldalas terjedelmet sikerült egy, a budai vár alatti, koszos sikátorban kóborló csodaszarvassal ellensúlyozni. Nyáron a Balaton-felvidéken jeges pezsgőt kortyolgatva lehet ideális olvasmány.

3. G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály (2021)

Az Orbán-szabály a Terminátorhoz méltó, gigantikus vállalkozás, grandiózus vízió, monumentális kinyilatkoztatás. A terjedelmes, keménytáblás, 372 oldalas könyv fülszövege erős garancia arra, hogy ez az orbitális orbánista a tekintélyes vezérnek olyan hiteles portréját írta meg, mint például 1950-ben Georgij Malenkov a Sztálin elvtárs, a haladó emberiség vezetője című mesterművében a generalisszimuszét. Senkit ne ijesszen el a gyászos borító, óriási dicshimnuszra számíthatunk, amivel G. Fodor Gábor a legnagyobb rendszer-ideológusok közé emelkedik!

Íme egy hatalmas részlet: „Az Orbán-szabály olvasása közben szinte érezni, ahogy a politológus szerző maga is rádöbben: Orbán Viktor sosem a hatalomhoz elegendő többséget akarja megszerezni, hanem mindig arra törekszik, hogy egymással szót értő, egymást tisztelni képes barátok, bajtársak közösségét állítsa maga mögé. Ha kell, türelemmel és bölcsességgel, ha kell, megejtő és határozott példamutatással.” GFG magnum opusa még meg sem jelent, de egyértelműen top 3-as, igazi worstsellernek ígérkezik, biztosan a legmagasabb polcra teszi a lécet.

2. Giró-Szász András: Gondolat és erő – A cselekvő állam orbáni modellje (2019)

Giró-Szász András Arthur Schopenhauer A világ mint akarat és képzet című művét idézve fejtette meg a totális orbánizmus tökéletes képletét, semmit nem bízva a véletlenre:

„A gondolat és az erő együttes megléte lett a siker titka! Ez a cselekvő állam orbáni modellje.”

A Miniszterelnökség egykori kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, Orbán volt belpolitikai főtanácsadója – aki a lemondása óta nagyon jól keres az államnak nyújtott tanácsadással – tehát egyszerre magasztalta a közvetlen főnökét és a saját teljesítményét. Jó taktika, ráadásul gazdaságos is: Giró-Szász a tanácsadás mellett sem szakadhatott bele a kis méretű, 248 oldalas, nagy betűkkel írt könyv elkészítésébe. A kötet a hivatalosnál is hivatalosabb: az MCC és a fideszes Polgári Magyarországért Alapítvány együtt adta ki. Plusz pont jár a borítón a témához maximálisan passzoló, középkori képért.

1. Szájer József: Ne bántsd a magyart! – Gondolatok a bevándorlásról, a Fideszről, Magyarországról, Alaptörvényünkről és Európáról (2020)

Már az Alaptörvény sem volt nudli, de a Fidesz leköszönő EP-képviselője az évtized végét húzta meg igazán. A 2019-ben stílusos, rajzórán készített faliújságokra emlékeztető borítóval megjelent kötet a fülszöveg szerint „Szájer József 2014. január és 2018. decembere között született gondolatait osztja meg az olvasóval”.

Szájer persze itt nem a szabadidős gondolatait fejti ki, mégsem egy száraz tanulmányról lehet szó. A Ne bántsd a magyart! a jelek szerint az őrlődő művész sorok közé csempészett vallomásának klasszikus példája. „Európa válságban van. Elveszítette az iránytűjét, és arra készül, hogy feladja azokat a hagyományait, amelyek évszázadokon át biztosították fennmaradását és sikereit” – írja, és nem igazán lehet vitatkozni Szájerrel, aki szerint: „Új utakra, új válaszokra, merész döntésekre van szükség!” Szájer azóta bebizonyította, hogy az a típusú teoretikus, aki a fennkölt szavak tudósaként nem ijed meg a kétkezi munkától sem, sőt ha kell, simán leereszkedik az egyszerű nép szintjére. (Címlapkép: Botos Tamás)