A lap forrásai szerint ezek célja alapvetően az volt, hogy az ügyben érintett szervek képviselői megbeszéljék, hogyan tudják úgy „lefedni” az ukrán pénzszállítók fogva tartásának idején keletkezett lyukat, hogy az jogszerű legyen.
Az idáig önálló szervezetként működő Terrorelhárítási Központ és az Országgyűlési Őrség mától a rendőrség kötelékében működik.
1983-ban még ment! A „Tisza-nyalonc” Majkának szabad! „Klíma megy, hűtő megy!” A fideszes politikusok és influenszerek aktívabbak, mint a választás óta bármikor.
Kovács Andrással együtt legalább tízen távoznak a legalulra lövő kormánybulvártól.
A 444 Valótlanul című filmje volt a téma az ATV vitaműsorában. A kormánymédia munkatársai megkapták a kérdést, hogy nem szégyellték-e magukat, miközben nézték. Huth Gergely pedig arról győzködte Vona Gábort, hogy ő maga utalt homoszexuális kapcsolataira a könyvében.
De nem úszta meg. Az államilag kitüntetett Kovácsról kimondta a Kúria, hogy 2017-es írásban szándékosan rágalmazta meg Czeglédy Csabát.
Az Origó munkatársa már a „gyilkos ukrán rezsimet” emlegető posztot oszt meg.
Mert antiszemitizmust mutatott.
Szánthó Miklós szerint "a nyílt társadalom hálózatával karöltve" döntött így a bíró, mert az eljárást a TASZ kezdeményezte.
Osvárt Andreával, a Karácsony Gergelyt vállaltan támogató színésznővel keverte össze.
Jó, hát tényleg hasonlítanak.
Nem könnyű választani az Orbán kegyelméből felemeltetett konzervatív gondolkodók szellemi teljesítményei között, de mi segítünk: rangsoroltuk a rendszer irányítóinak és rajongóinak legjobb rendszeralapozó műveit.
A kötelező Soros-szálon túl olyan megdöbbentő részletekre is fény derült, hogy egy szervezői stáb szervezi a tüntetést.
Kovács András, a mozgalomról anyagot közlő munkatárs nem járult hozzá, mégis felvételeket hoztak róla nyilvánosságra.
Tegnap még Kovács András jegyezte, ma már csak simán az Origo. Akármit is jelentsen ez, mindenképp vérciki.