A Nagy Nemzeti Blöff – avagy kinek áll az érdekében, hogy folyton a nemzeti identitásunkkal foglalkozzunk?

„A radikális jobboldal nemzetiségi politikája patetikus magyarkodásban, hazafias frázisokban és a környező országokkal szembeni kultúrfölény hangoztatásában merült ki. Eljött az ideje, hogy kimondjuk, (...) visszaélnek a nemzeti retorikával, és valójában nemzetellenes politikát folytatnak.” (Orbán Viktor)

Akinek van szeme és füle, az nap mint nap látja, hallja, hogy mostanra a liberálisokat kiebrudaltuk, a kommunisták naftalinban, a pesti retyerutya pedig Londonig futott. A nemzet vezetői ennek megfelelően szinte óránként tesznek hitet sujtásos dolmányban az 1000+ éves magyar vérvonal mellett.

Boldog István fideszes parlamenti képviselő betyárgúnyábanFotó: Boldog István / Facebook

Ám a mai, rohanó világunkban, ahol már megkérdőjeleztetett minden, fejtetőre állították az ősi vallásokat, a hagyományos nemeket, és a „jó szándékú” demokráciaexport is kimutatta a foga fehérjét, érdemes eggyel tovább lépni, és megvizsgálni, hogy a herderi jóslat esetleg nem ette-e be magát lopakodva a nemzettest bőre alá. Miért is táncolunk úgy, ahogy egyesek a Nélküledet fütyülik?

Ki vagy mi fűti a nemzeti öntudatot?

Elég csak egy fontos kérdést feltenni: cui prodest? (Alku nincs?)

Kicsoda vagy micsoda akarja, hogy a 15 milliós magyarság szövete a trianoni tragédia után egy évszázaddal, az Európai Unióban is az év 365 napján az országcsonkítást gyászolja? Miféle irgalmatlan erő kényszerít minket arra, hogy a világ legszomorúbb himnuszát énekelve, sírva vigadva, igazi szövetségesek nélkül, egyedül maradjunk a szláv tenger közepén?

Kik azok, akik elégedetten csettintenek, amikor Magyarország korfája helyett a nemzeti értékpiramist tanulmányozzuk? Tudjuk kik, bár sajnos nem értjük a távoli országok urainak idegen szava járását.

A hortobágyi Darufesztiválon és Szent Dömötör-napi behajtási ünnepen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter körbevezeti Colleen Bell amerikai nagykövetet 2015 októberében. Véletlen? Aligha.Fotó: Fazekas Sándor / Facebook

Nos.

Ki kell mondani, amit tilos kimondani! Orbán Viktor 2016. március 15-én azt mondta: „Ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben.”

De vajon nem-e lehet-e, hogy mindez nem is az internacionalizmusról, hanem éppen a nacionalizmusról szól? Ha pont EZEK (sőt, AZOK!) akarják, hogy folyamatosan a múltba révedezve sírjuk vissza Szent István országépítési módszereit? A válasz megint csak: quo vadis? (Hogy is van ez?)

No comment. (Kommentelés nincs.)Fotó: Árvai Károly / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI / MTVA

Ki húz hasznot abból, hogy bocskait húzunk?

Nagyon sok jel mutat arra, hogy van egy jól behatárolható soft power, egy nemzetközi, globális, spekulációs érdekkör, és ez a háttérnagyhatalom brüsszeli központtal, Washington szellemi iránymutatásával, arc és név nélkül, Soros György nevével és arcával, célzatosan támadja a nemzeti önazonosságunkat. Hogy hogyan? Egyértelmű: a nemzeti önazonosságunkat erősítve.

Milyen más magyarázat lehet arra, hogy Valakik a „nemzeti” jelszó divatos köntösébe bújtatott üzeneteket sulykolva addig csűrték-csavarták a magyarság agyát mérgező lózungokat, míg végül egyenruhás, nyugdíjas férfiak el nem énekeltek egy, ökörkoponyával repülő táltosokról szóló Quimby-feldolgozást a Csíki-havasokban?

Elképzelhető, hogy a nemzetidegenek nemzetieskedő, nemzetvesztő politikájának egyik klasszikus elszólása lehetett az is, amikor kiderült, mi a végcél?

Ennek a magyartalan ideológiának az égisze alatt aztán a miniszterelnök bátran kimondhatja, hogy a liberalizmus elől menekülő nyugatiakat készek vagyunk befogadni. De nekünk, vagy talán a nyugati bevándorlóknak áll az érdekükben, hogy idejöhessenek? Na, ugye.

Így aztán – amíg mi a Kárpát-medence szilvalekvárját főzzük, addig – lehet halászni a zavarosban, és közben a régió többi, nálunk nemzetietlenebb országa elhúz mellettünk versenyképességben. Amíg mi a rovásírást gyakoroljuk, szétrohadnak az iskolai számítógépek, és amíg kettős keresztet állítunk, addig sem foglalkozunk a present perfecttel, bármi is legyen az.

A CEU-n végzett kormányszóvivőFotó: Szupercella / Tumblr

Amikor pedig AZOK (sőt AMAZOK!) már mindent elloptak, elraboltak tőlünk, akkor mi marad nekünk? Hát semmi más, csak a puszta nemzeti kultúránk. És amögött ki is áll? Ennyi. A kör bezárult!

„Rajta hát, bárhogy bömböl, tombol, zúg a vész, bátor küzdelemre, harcra kész, ilyen a magyar nép!” – fújta Colleen Bell volt amerikai nagykövet a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házában 2016. június 15-én.Fotó: Ujvári Sándor / MTI

De nem hagyhatjuk, hogy ilyen álságos támadással megosszák a magyarságot! Nem marad más hátra, mint egyszer s mindenkorra tisztába tenni: nem kérünk a globális spekulánstőke nemzetállami ideológiájából, hadd ne kelljen többé szégyenkeznünk amiatt, hogy magyarok vagyunk!

;