Sokan sokféle módon igyekeztek már igazolni hűségüket, odaadásukat, rajongásukat Orbán Viktornak és beosztottjainak, de most Fodor-Horváth Zsófiának ezt eddig nem látott minőségben sikerült teljesítenie: cikket írt a férjéről, egyben főnökéről, annak új könyvéről és a közös Orbán-imádatukról.

Fodor-Horváth az elmúlt években annál a KESMA-s médiaterméknél dolgozott, ahol a főszerkesztő a férje, G. Fodor Gábor. Talán pont azért, hogy ne tűnjön kínosnak, egy másik lapba, a Magyar Hírlapba írt ódát a férjéhez, a művéhez, a házasságukhoz és természetesen Orbán Viktorhoz. (Természetesen még így is olyan a hangulata, mint amikor valakit az anyukája az egész iskola előtt magasztal az egekig, vagy mint amikor Kocsis Máté levélben nyugtatta a kormánypárti újságírókat, hogy ők a tehetségesebbek.)

Már az első mondat megadja az alaphangot a garantált szórakozáshoz:

„G. Fodor Gábor mindenkit érdekel, és az is, hogy éppen mire készül.”

Utána pedig olyan képek következnek, hogy azokra méltán lehet büszke GFG, aki rendszeresen arról beszél, hogy ő egy harcos, egy katona, vasból kovácsolták, olyan, mint egy Terminátor stb. Fodor-Horváth azt írja, rengeteg elképzelés van arról, milyen a férje: „Ha a leggyakoribbakat összegyúrnám, kapnék egy kis agyagembert, aki egyszerre gonosz, miközben földöntúli a jósága, a reggeli kávéját vérrel issza, pedig nem is alszik egyáltalán, kapzsi és önzetlen, az utolsó vérig harcol az embereiért, más szerint kiállhatna keményebben értük, sokak szerint kivételes a helyzete, megint mások szerint mostoha.”

G. Fodor a felesége szerint ilyen: „Higgadt ember, aki szenvedéllyel veti bele magát a munkába. Munka nélkül nincs élete, álmában is dolgozik. (…) Vagy csinál valamit, vagy nem, bár ez utóbbit sokáig nem bírja, ha pedig csinál, akkor abba az utolsó atomjait is belerakja.”

Már ha egyáltalán elhihetjük, hogy tényleg a felesége írta róla a dicshimnuszt, ugyanis GFG ezt akár magáról is írhatta volna: „Egyszerre volt ez öt hónap megfeszített munkája egy homályos pincehelyiségben, ahogy egy vérben, sárban, mocsokban gázoló hűséges katona harca egy tizenéve tartó háborúban.”

De ahelyett, hogy a felesége szólt volna, hogy: „Nem a pincében kell harcolni, idióta!”, azt írta, „az öt hónap alatt néha észre sem vettem, hogy a férjem itthon van”.

De Fodor-Horváth még ezután is újra egy álomvilágban rekedt, agresszív eszelőshöz hasonlítja a férjét. A kétharmados NER 12. évében különösen találó így jellemezni a tűzben edzett pasast: „A legtalálóbb hasonlat, amit róla hallottam, pedig az, hogy olyan, mint az a japán katona, aki még mindig harcol, mert elfelejtettek szólni neki, hogy rég vége a háborúnak.”

Arról, hogy miért különleges mű G. Fodor új könyve – az Orbánról és rendszeréről szóló hivatalos orbánista irodalmi sorozat sokadik kiadványa –, Fodor-Horváth olyan példákkal illusztrálja, amik szerint G. Fodor mágikus módon rendszeresen ugyanarra gondol, mint Orbán, csak egy kicsivel még előbb is, „úgy rezonál a miniszterelnökre, hogy szinte már azt érezhetjük, értjük, látjuk ezt az embert, a Napnál is világosabb, mit miért tesz, és hirtelen nem is értjük, miért szorult mindez magyarázatra”:

• „hogyan lehetséges, hogy G. Fodor pont azt a régóta porosodó könyvet veszi le a polcáról, és kezdi el olvasni Az Orbán-szabály megírásához, amit aztán pár nappal később a miniszterelnök íróasztalán látunk egy kép részletén, és amiből idéz egy interjúban?”
• „mivel magyarázható az a jelenség, hogy a szokásos kora reggeli világmegfejtő beszélgetéseink során éppen az a gondolat jut eszébe a vírusról, amit pár órával később Orbán szinte szóról szóra elmond a szokásos pénteki rádióbeszélgetésen?”

Fodor-Horváth ugyan még nyilvánosan meg is dorgálja az urát, akit a megjegyzései kellemetlen helyzetbe hoznak (ugyanis egyszer Orbán nyilvánosan megalázta, illetve a Századvégből is kiszorították), azért a végefelé újra erős állítással tesz hitet a férje munkája mellett: „G. Fodor szerint mindenki olyan könyvet ír, amilyet tud.”