Kocsis Máté levélben nyugtatgatja a jobboldali médiában dolgozókat, hogy igenis igényesek és tehetségesek, övék az intellektuális fölény

POLITIKA
2019 február 05., 14:12
comments 526

Óriási kavarodást okozott az udvaribolond-médiában, hogy Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi elnöke, egykori fideszes parlamenti képviselő arról beszélt, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát, és hogy kormánypárti ember létére inkább Élet és Irodalmat járat, Origó helyett Indexet olvas, és a napot Népszavával kezdi. Varga az interjú megjelenése után pár órával távozott a pozíciójából. (A 24.hu úgy tudja, Vargának hétfőn Rogán Antal propagandaminiszter mondta el, hogy kegyvesztetté vált a miniszterelnök környezetében.)

A Pesti Srácokat – annak ellenére, hogy nincs is benne a Kesmában – különösen szíven üthette Varga megjegyzése, ugyanis a témában előbb megjelent az „Agyongyalázta a teljes jobboldali sajtót, majd lemondott a konzervatív médiaholding elnöke”, majd az „A »magas színvonalú« propaganda és annak majmolói” című cikk, végül pedig ledobták az atombombát:

Kocsis Máté a PS-nek és a jobboldali újságíróknak: szégyen és hazugság, amit Varga állított!

Ebben tényleg az van, amire az ember számít, a Fidesz frakcióvezetője tényleg kiáll a kormányhoz a legvégsőkig hűséges sajtótermékek mellett, nem is akárhogyan, a jobboldali újságírókat ugyanis így dicséri:

„Méltánytalan és valótlan, amit Varga István egykori képviselőtársam Önökről mondott. Méltánytalan, mert Önök azok, akikre a mindennapokban és a leghangosabb politikai csatákban is mindig számíthatunk. Önök azok, akik lehetőséget adnak számunkra, hogy a nyilvánosság előtt elmondhassuk, amit a világról, hazánk ügyeiről gondolunk, és Önök azok, akik – ha kritikusan is – mellettünk állnak, amikor hibázunk.”

Ezután igyekszik őket megnyugtatni, hogy igenis okosabbak és tehetségesebbek, mint azok az újságírók, akik nem a kormány kegyéből írnak, és nem csak a központi üzenetet szajkózhatják:

„Mindemellett valótlan, és ezáltal sértő is Varga István állítása, mert az igényesség és az intellektuális fölény már akkor is az Önöké volt, amikor létszámukban messze elmaradtak a posztkommunista és liberális kollégáiktól. Használva Varga úr erőltetett »ideát-odaát« logikáját, ideát mind a »régi nagy öregek«, mind az új generáció tagjai döntő többségükben tanultabb, műveltebb, ha úgy tetszik igényesebb újságírók, mint odaát. Az önök értékalapúságáról már nem is beszélve, amely a nemzeti oldal számára folyamatosan zsinórmértéket, támaszt jelent.

Tényleg sok Népszavát, Indexet és Magyar Narancsot olvashat Varga István, talán így ivódott bele a »odaátiak« oktalan felsőbbrendűség-kultusza.”

Kocsis Máté végül közli, hogy szégyelli magát, és Varga helyett is bocsánatot kér a jobboldali média dolgozóitól, majd további jó munkát és kiváló egészséget kíván.

Egy kicsit tehát árnyalódott a kép arról, hogyan áll a sajtóhoz Kocsis Máté, aki decemberben, amikor a 444 megpróbált tőle kérdezni, csak annyit mondott: „444. Az nem jó. Nem jó hír. Sorosisták. Jó munkát kívánok.”

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.