Lemondott a fideszes médiaholding elnöke

2019 február 4., hétfő 18:38
1032

Bejelentette lemondását Varga István, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) kuratóriumi elnöke hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.

December elején zajlott le a fideszes médiafelületek egyetlen alapítványba terelése, így már a KESMA-hoz tartozik a komplett megyei lappiac, a Hír TV, az Echo TV, az Origo.hu kiadóvállalata, a Magyar Idők, az Opus Press, a Bors, a Nemzeti Sport, a Lokál, a Figyelő, a Ripost, számos rádióállomás, összesen 476 médium.

Hétfő délelőtt írtuk meg, hogy a Kesma kuratóriumi elnöke, az egykori fideszes parlamenti képviselő a behir.hu-nak adott interjúban többek között arról beszélt, hogy igényes, jó tollú újságírókat inkább a másik oldalon lát, és hogy kormánypárti ember létére inkább Élet és Irodalmat járat, Origó helyett Indexet olvas és a napot Népszavával kezdi. 

Beszélt arról is, hogy a keresztény nemzeti konzervatív kormány nem tehet mást, mint megpróbál egy ilyen újságíró-társadalmat kialakítani.

Kitért arra is az Echo és a HírTV-re utalva, hogy nem azt szeretné látni, hogy "Magyarország felett felhőtlen az ég," hogy minden szép és jó és mindenki jól szerepelt, és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak. (..) Ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Na, ebben kéne változtatni."

Varga hozzátette: jelen pillanatban nincs a konzervatív oldalnak komoly újságja, újra kell indítani a Magyar Nemzetet, hogy pár év alatt felépüljön ott egy jó gárda.

Varga az interjúja megjelenése után pár órával távozott a pozíciójából. 

A Magyar Idők értelmezése szerint Varga azt követően távozik posztjáról, hogy a békéscsabai Behir.hu-nak adott interjújában a valóságtól elrugaszkodó állításokat fogalmazott meg a konzervatív média helyzetéről.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt