A felelősök megnevezésén túl mit lehet tanulni a bicskei esetből? Hogyan alakítaná át a kormány a gyerekvédelmi rendszer működését? Erről beszélgettünk Gyurkó Szilviával, gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárral.
Az Európai Unió és a NATO keleti határa a lengyel-belarusz határon húzódik, ahol 186 kilométer hosszan épült fel acélkerítés. Ezt évek óta már nem csak a határőrség, hanem a hadsereg is őrzi. Helyszíni riport a białowieżai őserdőből.
A főpolgármestert korábban támogató polgármesterek árulásként élték meg, hogy Karácsony a hátuk mögött állapodott meg a Tisza-kormánnyal Budapest jövőjéről.
Bűnügyekkel foglalkozott hétfőn az Országgyűlés.
Van, aki „az elveivel szembemenve tudja őket kedvelni”, másnak viszont már sok, amit a magyar zenei mainstreamben hall mostanában. A BME-napokon jártunk utána, hogy mennyire tudnak menni a fiatalok az olyan top előadók zenéivel és dalszövegeivel mint KKevin, Vini és Desh.
A Helyzet: van! legújabb adása arról, milyen nagyszabású tervei voltak a volt miniszterelnök fiának Közép-Afrikában.
A 444 újságírójával, Bábel Vilmossal beszéljük át, mi történt azon a napon, ami után győzködni kellett Magyar Pétert, hogy folytassa.
Abszolút filmszínház abszolút filmes szemmel, Nagy Ervin életének legkockázatosabb időszaka, az NFI teljes átszabása, tanulságok a magyar független film felfutásából. Az állami szerepet vállaló filmesekkel az új korszakról beszélgettünk.
„Kérjél bocsánatot, azonnal, és ne meneküljél gyáva, undorító féregként!” – mondta Toroczkai Magyarnak, míg a miniszterelnök egy gyerekkönyvet olvasgatott, majd felajánlotta, Rétváriéknak, hogy megveszi nekik.
„Badarság azt gondolni, hogy itt 6 év alatt jogerős ítéletek lesznek” – mondta Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik vezetőjelöltje. Ligeti Miklós pedig arról beszélt, hogy őt az motiválja, hogy csinálják meg az elszámoltatást, ha már '90-ben elmaradt.
A Tisza Szigetek tagjai közül sokan úgy érezték, hogy magukra hagyták őket a választások után. Magyar Péterék most megpróbálják felrázni a mozgalmat.
Lengyelország súlyos százmilliárdokból épített több szempontból vitatott kerítést a keleti határára a Belaruszból érkező migráció miatt. Mára az illegális migráció gyakorlatilag nullára csökkent, a katonai jelenlét azonban továbbra is növekszik a térségben. Helyszíni riport a bialowiezai őserdő mocsarából, lengyel-belarusz határról.
Baka András nem az kimondott abszolút filmszínház-karakter, története mégis szimbolikussá teszi a megválasztását. A Fidesz illegitimnek tartja, ő közben azt mondja, az ország nem épülhet bosszúra.
Teljes szakítás az Orbán Balázs-féle átpolitizált vezetéssel, készül az új külpolitikai stratégia. Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Miért baj, ha Brüsszelről csak annyit tudunk, hogy „rossz”? Hogy néznek ki a pragmatikus orosz kapcsolatok? Interjú a Magyar Külügyi Intézet új vezetésével.
Pont akkor esik szét még jobban a Fidesz, amikor lenne fogás a Tiszán. Tusványostól a parlamentig, mi hazánkos beszólástól a kibontakozó energiaválságig húzódik a kérdés: megállt már a lejtőn a volt kormánypárt? Erről beszélgettünk a 444 stúdiójában.