Eldurvult a buli, pár hajdúhadházi fiatal felgyújtott egy tanyát

bűnügy
2018 október 02., 09:33
comments 105

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ellen a két fiatalkorú ellen, akik tavaly nyáron kedvtelésből tüzet gyújtottak egy lakatlan tanyaépületben, ami aztán leégett.

A két barát tavaly augusztus 8-án kora este elmentek Hajdúhadház külterületén egy   ideje lakatlan, elhanyagolt tanyához. A kerítés nélküli, őrizetlen ingatlanon három nagy épület volt, a fiatalok a középső, korábban állattartásra kialakított épület középső részébe mentek, amely padlódeszkákkal három szintre volt osztva. Az alsó szinten használaton kívüli berendezési tárgyak, illetve nagyobb mennyiségű deszka és léc volt. A fiatalkorúak felmásztak az épület második szintjére, ahol korábban szénát tároltak.

Eközben a helyszínre érkezett két gyermekkorú fiatal is, és odamentek hozzájuk. Ekkor az egyik fiatalkorú elhatározta, hogy tüzet gyújt, ezért elkérte a kiskorú gyermektől az öngyújtóját, majd lángra lobbantott egy papírdobozt, azonban a tűz elaludt. Ezt látva a társa papírokat gyűjtött össze, majd azt meggyújtotta, és fadarabokat tett rá. A tüzet látva a gyerekek megijedtek és elszaladtak a helyszínről. 

A tűz a padló résein keresztül továbbterjedt, a parázs az alsóbb szintekre hullt, és meggyújtotta az ott tárolt bútor, illetve fa maradványokat. Ahogy a tűz terjedni kezdett, homokkal, illetve cserepekkel megpróbálták azt eloltani, de nem sikerült, ezért segítségkérés nélkül gyorsan elmenekültek a helyszínről.

A nagy füstöt észlelve a közelben lakó férfi értesítette a tűzoltóságot, akiknek röviddel a helyszínre érkezést követően sikerült a tűz továbbterjedését megakadályozniuk.

Az elkövetők által gyújtott tűz továbbterjedt a tanyát körülvevő erdő szélső fáira, illetve veszélyeztette a tanyát körbevevő erdő szélén lévő települést is. A gyújtogatással 6,5 millió forint rongálási kár keletkezett, amely nem térült meg.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a fiatalkorúak ellen társtettesként elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.

Az ügyészség a vádiratban mindkét vádlottnál felfüggesztett fiatalkorúak fogháza büntetés kiszabását kérte azzal, hogy a járásbíróság állapítsa meg, hogy a próbaidő alatt a vádlottak pártfogó felügyelet alatt állnak. Indítványt tett továbbá arra, hogy a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt a járásbíróság érdemben bírálja el. (Ügyészség)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.