tanya

Kollár-Klemencz László: Az ember a fény felé tör

Könnyen lehet személyes az ember az erdőben - mondja a Kistehén egykori frontembere, aki zenéjével még mindig képes újabb generációkat megmozgatni. Közben visszavonultan él a tanyáján, most pedig regényt írt az állatok, az emberek és Isten kapcsolatáról.

Szász Zsófi, Bódog Bálint
video

Egy Jászberény melletti tanyán fogtak el egy szerb-bosnyák rablót

Szlovéniában fegyveres rablás miatt körözték, Bosznia-Hercegovinában emberölést kísérelt meg, és további rablásokat is elkövetett.

Herczeg Márk
bűnügy

69 lőfegyere és több kiló robbanóanyaga volt egy soponyai tanyán élő férfinek

A rendőrség szerint a lefoglalt fegyverarzenállal „egy kisebb hadsereget is fel lehetett volna vértezni”.

Herczeg Márk
bűnügy

Kinyílnak az állami gondozott gyerekek a kiskunsági tanyán

A budaörsi Majoros Nikoletta úgy döntött, vesz egy tanyát a Kiskunságban, ahol állami gondozott gyerekekkel fog foglalkozni. A Paci Doki Alapítvány székhelyéül szolgáló Napmajorba az egész országból várnak gyerekeket, hogy egy napot medencézéssel és lovakkal tölthessenek. De ennél sokkal többet kapnak.

Fődi Kitti
riport

Struccokkal álcázták a kenderültetvényt egy hódmezővásárhelyi tanyán

1630 tő indiai kendert találtak.

Fődi Kitti
bűnügy

Az ügyészség szerint megerőszakolta a gyerekeit a férfi, aki évekig egy holland tanyán tartotta a családját

Az állította, hogy a halott anyjuk szelleme költözött a fiúba és a lányba. Kilenc évnyi elszigeteltség után tavaly ősszel találtak rájuk.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Lovak, kutyák, gyógyszerek társaságában szavaznak a kunsági tanyavilágban élők

Mozgásban a mozgóurna.

Albert Ákos
POLITIKA

Rádőlt egy tanya két emberre Kunszálláson

Czinkóczi Sándor
baleset

Tucatnyi beteg, legyengült kutyát találtak egy gyulai tanyán

Állatkínzással gyanúsítják a 22 éves gazdát, aki maga hívta a rendőröket egy elszámolási vita miatt.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Eldurvult a buli, pár hajdúhadházi fiatal felgyújtott egy tanyát

A tűz már a körbevevő erdő szélén lévő települést fenyegette.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A határon túli tanyákat is támogatná a kormány

A magyar tanya már nyár óta hungarikumnak számít, de még sok a tennivaló.

Czinkóczi Sándor
vidék

Augusztus 31-ig lehet pályázni az Év tanyája díjra

Gyerünk! Gyerünk!

Király András
gazdaság

Túlméretezte a marihuánaültetvényét egy alföldi férfi

Már messziről érezni lehetett, hogy fóliasátorban nem csak paradicsom növöget.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Működnek a pengék a kerítésen

Összevérzett szobát talált tanyáján egy röszkei asszony. A menekültek valahogy átverekedték magukat a kerítésen, és az éjszakát nála töltötték.

Tbg
bűnügy

Van egy olyan arca Magyarországnak, amiről neked, kedves olvasó, fogalmad sincs

Folyamatosan bégettek a bárányok egy Hódmezővásárhely külterületén lévő tanyán, ezért a szomszéd elhatározta, hogy ellopja azokat. És ez még csak a történet kezdete.

plankog
bűnügy