A Figyelő figyelmeztetett, hogy a Political Capital egy Soros-szervezet, a Szegedi Tudományegyetem két hét múlva közölte, hogy vége az együttműködésnek

Schmidt Mária tulajdonos és Lánczi Tamás főszerkesztő a Figyelő egyik konferenciáján, balra Matolcsy GyörgyFotó: botost/444.hu

A Figyelő még szeptemberben „derítette ki”, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karának együttműködési szerződése van a Political Capital nevű kutató, elemző és tanácsadó intézettel.

„A Political Capitalről annyit érdemes tudni, hogy weboldalán fellelhető partnerei között szerepel a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány is, ennek tükrében nem is olyan meglepő, hogy a Political Capital előszeretettel ekézi hazánkat külföldön és belföldön egyaránt” - írta Schmidt Mária lapja A magyar kormányt hivatalból lejárató Krekó Péter egyetemi pénzből toboroz gyakornokokat című cikkben.

Eltelt két hét, és a szegeti egyetem főigazgatója a Figyelőben jelentette be, hogy lefolytatták a szükséges vizsgálatot, és az együttműködést „kockázatosnak” ítélték, és meg is szüntetik.

A Figyelő egész pontosan ezt írja: „A Szegedi Tudományegyetem központi jogi és gazdasági minőségbiztosítási rendszere kockázatosnak ítélte az egyetem Krekó Péter-féle Political Capital Kft-vel kötött együttműködési keretmegállapodását. Az egyetem főigazgatója a Figyelővel közölte, a vizsgálatot követően nem kívánják fenntartani a szerződést.”

Az egyetem a Figyelő szerint azt is közölte, hogy 

„természetesen az esetleges politikai vetületeket nem vizsgálták”.

A Political Capital a Facebookon tett közzé egy rövid reakciót. Többek között azt írják, hogy nevetségesnek tartják az ügyet, miután a szerződést maga a szegedi egyetem kezdeményezte.

(via 24.hu)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.