Saját családjának utalta ki soron kívül a város egyetlen felújított önkormányzati bérlakását Tiszafüred polgármestere

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

A tiszafüredi képviselőtestület szeptember végi ülésén ismerte el Ujvári Imre, Tiszafüred fideszes polgármestere, hogy a saját nagymamájának utalt ki egy önkormányzati bérlakást. Nem is akármelyiket, az egyetlent, amelyet felújított az önkormányzat. A beteg nagymamával a polgármester szülei is beköltöztek a renováláson frissen átesett házba. Az Átlátszó írta meg a lakáskiutalást, utánaérdeklődtünk mi is.

Ujvári Imre polgármestert Spisák György, független képviselő, a város korábbi jegyzője kérdezte a kiutalt lakásról. Az interpellációra válaszoló Ujvári Imre szerint azért volt szükség a lakás kiutalására, mert a szülei és a súlyosan beteg, ellátásra szoruló nagymamája eddig a Nemzeti Értékkezelőtől visszabérelt házban laktak, de azt nyáron életveszélyessé nyilvánították a lerobbant műszaki állapota miatt, és felszólították őket, hogy költözzenek ki. Ezért „a bérlakás kiutalásra került nekik”.

Az ülésen kiderült az is, hogy 34-en vannak az önkormányzati bérlakásra várók listáján, őket előzték meg a polgármester családtagjai, de a polgármester szerint a listán lévők közül sokan már elköltöztek, vagy „időközben a lakhatási problémájuk megoldódott, de a kérelmüket nem vonták vissza”.

A polgármester átadta a szót az önkormányzat bérlakásokért felelős irodavezetőjének, aki olyan képet igyekezett festeni a bérlakásokról, hogy azokat igazán senki ne irigyelje. Szerinte a bérlakások minősíthetetlen állapotban vannak, ő az összeset lakhatatlanná nyilvánítaná, ha tehetné, a lakókkal is gond van, csak problémát okoznak, nem fizetik a bérleti díjat, és nem tartják karban a lakásokat. Itt vélhetően nem a polgármeser rokonaira utalt.

Az irodavezető tájékoztatása szerint ezek közül a lakások közül kettő felújításáról döntött az önkormányzat. Az egyik a Feszty Árpád utca 100. alatt lévő ház, a munkákat nyáron fejezték be, ez után költöztek be ide augusztus elején a polgármester rokonai. (A másik lakás felújítása még nem fejeződött be.) 

Az önkormányzat irodavezetője szerint a házat 586 ezer forintért újították fel, „ez minimális költség, tűzoltás jellegű volt”, „XIX. század végi épületet tudnak belőle legfeljebb varázsolni így is”, éppen, hogy eléri azt a szintet, ami minimálisan elégséges. 

A ház most így néz ki:

Feszty utca 100., az önkormányzat bérlakása, amit a polgármester szülei és nagymamája használnak

A polgármestert kérdező Spisák György szerint Ujvári Imrének az előírások szerint mindenképpen jeleznie kellett volna a személyes érintettségét a képviselőtestület felé, amikor a lakáskiutalásról döntött, de ezt nem tette meg. A polgármester arra figyelmeztette Spisákot, hogy a családját hagyja ki a „gyülőletkampányból, amit ellene folytat”. Spisák szerint a polgármester keverte az ügyben a családját azzal, hogy lakást utalt ki nekik.

Kiderült az is, hogy nemcsak a polgármester szülei és nagymamája, hanem a nagybátyja és a keresztanyja is kapott korábban önkormányzati bérlakást. Innen a közelmúltban költöztek át egy másikba, mert a korábbi a polgármester szerint lakhatatlanná vált. Azt a házat, amiben a rokonok korábban használt lakása is van, szintén fel akarta újítani az önkormányzat az irodavezető tájékoztatása szerint, de arra végül nem volt elég pénze a városnak. „Megpróbálunk a polgármester segítségével pályázati forrást keresni erre" - mondta az irodavezető.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.