Jövő héten fél Budapestet lezárják Erdogan látogatása miatt

közlekedés
2018 október 05., 15:11
comments 204

Több budapesti útvonalon időszakos terelés, forgalomkorlátozás, lezárás lesz hétfőn és kedden, Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása idején.  A belügyminiszter kijelölése alapján a TEK látja el a személyvédelmi feladatokat.

link Forrás

A rendőrség honlapja szerint hétfőn 6 órától kedd 18 óráig lezárják az V. kerületi Széchenyi teret, valamint a Lánchidat. (A térképen bordó.)

Szakaszosan és időszakosan lezárják (a térképen piros)

Hétfőn 11 órától kedd 14 óráig Budapest I., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII., Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminál „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető szakasza – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér - Lánchíd – Clark Ádám tér – Hunyadi János út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

Hétfőn 13 óra 30 perctől 15 óra 30 percig Budapest I., V., és VI., Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér - Hunyadi János út – Clark Ádám tér - Lánchíd - Eötvös tér - József Attila utca - Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalat.

Hétfőn 17 óra 30 perctől 20 óráig Budapest V. és VI., Alkotmány utca - Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca - Eötvös tér – Apáczai Csere János utca útvonalat.

Kedden 10 óra 30 perctől 11 óra 30 percig Budapest V., Eötvös tér – Apáczai Csere János utca útvonalat.

Kedden 11 óra 30 percig  14 óráig Budapest I., II. és V., Apáczai Csere János utca – Eötvös tér - József Attila utca – Bajcsy Zsilinszky út –Nyugati tér – Szent István körút – Margit híd – Margit körút – Margit utca – Apostol utca – Vérhalom utca – Gül Baba Türbe –Bolyai utca – Apostol utca – Margit utca – Margit körút - Margit híd – Szent István körút – Nyugati tér - Bajcsy-Zsilinszky út útvonalat.

Kedden 13 óra 30 perctől 14 óra 30 percig Budapest V., VI. és XIV., Andrássy út - Hősök tere útvonalat.

Kedden 14 órától 15 óráig Budapest VI., X. és XIV., Hősök tere – Dózsa György út – Kerepesi út – Albertirsai út – Élessarok – Jászberényi út – Kozma utca – Új köztemető útvonalat.

 Kedden 14 órától 15 óráig Budapest X. és XVII., Új köztemető – Felsőcsatári út – Gyömrői út – Ferihegyi repülőtérre vezető út - 4. számú főút - Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminál „E” porta útvonalat.

Tilos megállni! (A térképen kék)

Vasárnap 8 órától hétfő 24 óráig Budapest XIV. és XV., M3-as bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a Shell benzinkút melletti parkolókban, M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor közötti szakaszon, Szőnyi úton a BVSC pálya és a Mexikói út közötti parkolókban, Szőnyi úton a BVSC pálya előtti parkoló teljes területén, Mexikói úton a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatti területen, Kacsóh Pongrác út szervizútján a Hermina út és a Borostyán utca között mindkét oldalon, Hungária körútról az Állatkerti körútra átvezető egyirányú szervízúton, Széchenyi fürdő kiszolgáló útján mindkét oldalon, a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszon, Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán, Paál László sétányon a Kós Károly sétány felőli félkörív mindkét oldalán, Városligeti körút mindkét oldalán a Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszon.

Vasárnap 8 órától kedd 24 óráig Budapest V., VI., XIV., és XV., Hősök terén, Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca közötti szakaszon, Andrássy úton és a szervizúton is, Kodály körönd teljes területén, Oktogon teljes területén, József Attila utca mindkét oldalán, Széchenyi István téren, Magyar Tudományos Akadémia előtti parkoló területén, Eötvös téren, Mérleg utca mindkét oldalán a Nádor utca és a Széchenyi István tér közötti szakaszon, Dorottya utca mindkét oldalán, Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi István tér és az Arany János utca közötti szakaszon, Széchenyi felső rakpart mindkét oldalán a Széchenyi István tér és az Arany János utca közötti szakaszon, Arany János utca mindkét oldalán Széchenyi felső rakpart és az Akadémia utca közötti szakaszon, Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán.

Vasárnap 8 órától hétfő 24 óráig Budapest I., II., V. és XIII., Hunyadi János út mindkét oldalán, Dísz téren, Szent György utca mindkét oldalán, Szent György téren, Alkotmány utca mindkét oldalán, Vajkay utca mindkét oldalán a Szalay utca és az Alkotmány utca közötti szakaszon, Honvéd utca mindkét oldalán az Alkotmány utca és a Szalay utca közötti szakaszon, Szalay utca mindkét oldalán a Vajkay utca és a Kossuth tér közötti szakaszon, Bihari János utca mindkét oldalán az Alkotmány utca és a Markó utca közötti szakaszon, Vadász utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca közötti szakaszon, Nagy Ignác utca mindkét oldalán a Szalay utca és az Alkotmány utca közötti szakaszon, Hold utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca közötti szakaszon, Szemere utca mindkét oldalán a Szalay utca és a Kálmán Imre utca közötti szakaszon, Honvéd utca mindkét oldalán a Szalay utca és a Kálmán Imre utca közötti szakaszon, Kozma Ferenc utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca közötti szakaszon.

Vasárnap 20 órától kedd 24 óráig Budapest I., II., V. és XIII., Apáczai Csere János utca mindkét oldalán, Vérhalom utca mindkét oldalán az Apostol utcáig, Mansfeld Péter park teljes területén, Bolyai utca mindkét oldalán a Szemlőhegy utcáig, Zivatar utca mindkét oldalán a Rómer Flóris utcától 50 méter hosszan, Lipthay utcán a Margit körútig, Margit körúton a budai hídfő lehajtó részén a Vidra utcáig, Nyugati felüljáró alatti szakaszon mindkét oldalon, Nyugati téren, Váci úton a Katona József utca és a Nyugati tér közötti szakaszon, Szent István körút mindkét oldalán a Nyugati tér és Margit híd közötti szakaszon, Pesti alsó rakparton a Margit híd alatti szakaszon, Jászai Mari téren lévő parkolóban a Széchenyi rakpart és Újpest rakpart vonaláig, Margit körút mindkét oldalán a Margit híd és a Török utca közötti szakaszon, Frankel Leó úton a Margit körút és a Vidra utca közötti szakaszon, Frankel Leó út mindkét oldalán a Margit körút és a Bodrog utca közötti szakaszon, Tölgyfa utca mindkét oldalán a Margit körút és a Henger utca közötti szakaszon, Henger utca mindkét oldalán a Margit körút és a Tölgyfa utca közötti szakaszon, Török utca mindkét oldalán a Margit körúttól 50 méter hosszan, Margit utca mindkét oldalán a Török utca és az Apostol utca közötti szakaszon, Mecset utca mindkét oldalán a Margit utcától teljes hosszan, Apostol utca mindkét oldalán a Margit utca és a Vérhalom utca közötti szakaszon, Apostol utca mindkét oldalán a Vérhalom utcától tovább 50 méter hosszan, Apostol utca mindkét oldalán a Türbe térig, Turbán utca mindkét oldalán a Vérhalom utca és az Apostol utca közötti szakaszon, Ankara utca mindkét oldalán a Rómer Flóris utca és Mecset utca közötti szakaszon, Rómer Flóris utca mindkét oldalán, a Zivatar utca és a Margit körút közötti szakaszon, Rómer Flóris utca 39. szám előtt a buszmegállóval szemközti parkolórészen, Mecset utca 9. szám előtti mindkét oldali parkolóban a Margit körútig, Margit körút 2 és 4. szám előtti parkolórészen, Dózsa György út mindkét oldalán a Délibáb utca és a Kerepesi út közötti szakaszon, Kerepesi út mindkét oldalán a Dózsa György út és az Albertirsai út közötti szakaszon, Albertirsai út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Fehér köz közötti szakaszon, Fehér köz mindkét oldalán, Jászberényi út mindkét oldalán az Éles sarok és a Kozma utca közötti szakaszon, Kozma utca mindkét oldalán, Felsőcsatári út mindkét oldalán, Gyömrői út páratlan számozású oldalán a Felsőcsatári út és a Ferihegyi Repülőtérre vezető út közötti szakaszon, Ferihegyi Repülőtérre vezető út mindkét oldalán.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.