McGregor már a meccs előtti mérlegelésen meg akarta rúgni Nurmagomedovot

sport
2018 október 06., 13:46

Természetesen nem ment le balhé nélkül Conor McGregor és Khabib Nurmagomedov mérlegelése Las Vegasban az év legjobban várt MMA-meccse előtt. Miközben a biztonságiak választották szét őket, McGregor egy félkomoly rúgást is megeresztett a dagesztáni felé.

link Forrás

De a jelenet inkább volt a szombati meccs előtti, hangulatfokozó cirkusz, mint valódi balhé. McGregor már az első sajtótájékoztatójukon is a saját márkás whiskyjével kínálgatta a muszlim sportolót, majd oltogatni kezdte, amiért ellenfele Ramzan Kadirov csecsenföldi elnökkel pózolt, a menedzserét pedig terrorista patkánynak nevezte.

McGregoron van egy kis ringrozsda, mert szombaton két év kihagyás után tér vissza a UFC-be a 26 MMA-meccsén eddig veretlen Nurmagomedov ellen. A dagesztáni inkább a földharcban jó, McGregor pedig úgy tervezi, hogy az első menetben kiüti. A meccset itthoni idő szerint hajnali 4 körül lehet élőben követni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.