Nem tart több imaestet Orbán Gáspár csodatevő mozgalma, a Felház

vallás
2018 október 06., 11:54
comments 376
Orbán Gáspár a köztévében
photo_camera Orbán Gáspár a köztévében Forrás: mediaklikk.hu

Felház: A kezdet vége 

- ezzel a címmel küldött közleményt a mozgalom, többek között a 444-nek is. Az aláírók a három alapító,  Ember Illés, Orbán Gáspár, Prekopa Donát és a Felház csapata. Az első bekezdés:

„Nagy örömmel és szívünkben hálával tudatjuk, hogy a Felház küldetése a végéhez közeledik és a feladatára kapott idejét betölti. Ezzel jelenlegi működésünket befejezzük, a három alapító közvetlen vezetésével és az önkéntes csapattal végzett központi szervezés véget ér és ilyen keretek között nem szervezünk több Felház alkalmat.”

A kissé homályosan megfogalmazott folytatásból viszont az derül ki, hogy egy másfél éves „átmeneti időszak” után belefognak valami újba, mert „ez csak a kezdet volt, a legjobb rész még hátra van”, tehát „a Felház alkalmak befejezése ennek a kezdetnek a vége és egyben a mozgalom következő szakaszának elindulása”.

Orbán Gáspár a tusványosi táborban is beszélt saját hitéről és a Felházról. A YouTube-ra feltöltött videóik alapján ezután „missziós körútra” indultak Erdélyben, amelynek során Jézus csodás gyógyításaihoz hasonlatos tetteket hajottak végre. Ez az idős férfi például a kamerájuk előtt nyerte vissza a látását:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.