Több mint 1600 kutató határolódott el attól az olasz professzortól, aki szerint a nők kevésbé alkalmasak fizikusnak

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

A Pisai Egyetemen tanító és a CERN-ben is dolgozó Alessandro Strumia professzor nemrég egy genfi workshopon beszélt arról a többségében fiatal kutatónőkből álló közönségnek, hogy a fizikát férfiak találták fel és építették ki, majd grafikonokkal igyekezett bizonyítani, hogy a tudományágban inkább már a férfiakat éri hátrányos megkülönböztetés. Majd az idézettségük alapján azt is levezette, hogy a férfiak sokkal értékesebb munkát végeznek. Egyébként szerinte az elméleti fizikában a nőknek eredendően rosszabbak a képességei. 

A kijelentései miatt már hétfőn felfüggesztették Strumia állását a CERN-ben. Azóta pedig több mint 1600 kutató írta alá azt a nyilatkozatot, amiben elhatárolódtak az olasz professzortól. 

Ugyanakkor Strumia szerint ez nem jelent semmi, mert a nemzetközi kutatói közösség ennél sokkal nagyobb, másrészt úgyis csak azokból az országokból érkeztek aláírások, ahol jelen van a politikai korrektség, ami a problémát okozza. (BBC)

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.