Almási Zoltán sakknagymester megköszönte a magyar kormánynak, hogy sikerült a magyar sakkozást padlóra tenni

Tbg
sport
2018 október 07., 19:36
comments 297

„Most jöjjönek a köszönetnyilvánitások...” - kezdi írását Almási Zoltán, az egyik legsikeresebb magyar sakkozó a Facebookon.

A sportoló, aki a sakkozók örökranglistájnak 55. helyezettje, ironizál, ugyanis mint posztjából kiderül, valójában nem tud megköszönni semmit, sem a Magyar Sakkszövetségnek, sem a Magyar Olimpiai Bizottság sem pedig a magyar kormánynak.

Utóbbi Almási szerint hozzájárult ahhoz, hogy mostanra „sikerült a magyar sakkozást padlóra tenni. Bravó, szép volt. Csak így tovább!”

Almási leírja, a Sakkszövetség annyira jól lobbizott az érdekükben, hogy egész évben nem volt fizetésük, az Olimpiára pedig nem szereztek támogatást. (A szövetség elnöke Seszták Tamás, aki Seszták Miklós volt miniszter unokatestvére, tőle vette át a pozíciót 2015-ben.) Nem volt hatékonyabb a Magyar Olimpiai Bizottság sem, amelyik  nem utalta át a beígért támogatást.

„A legnagyobb „köszönet” illeti Magyarország kormányát , akik valószínű politikai indíttatásból szintén nem adtak pénzt az Sakkolimpiára és a magyar sakknak, miközben év végén minden sportágnak kiosztották az éves támogatást.”

A sakkolimpiát idén Batumiban rendezték meg. A nyílt versenyen a magyar csapat a 18. helyen zárt (185-ből), a női csapat az 5. helyen (151-ből).

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.