A minisztérium is megvizsgálta a kirúgott szívsebész ügyét, és elég zavaros eredményre jutottak

Egészségügy
2018 október 08., 17:19
comments 205

Hétfőn a parlamentben is téma volt a Kardiológiai Intézetből múlt héten kirúgott szívsebész specialista, Székely László ügye. A Nészava korábban arról írt, hogy a kirúgott orvos egyik 55 éves betege műtétre várva halt meg. A cikk szerint a férfinak már megrendelték a speciális érimplantátumot, de mire a szükséges papírok megérkeztek a szívsebész Székely László elbocsátása már zajlott.

"Gyilkossággal vádolom önöket" - mondta hétfőn Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halála miatt. Úgy folytatta: azzal vádolja a Fidesz-kormányt, hogy feladta az egészségügyet. Feljelentést tett a beteg halála miatt, amiért szerinte Kásler Miklós szakminiszter is felelős és amíg a miniszterelnök nem lép az ügyben, ő is tettestárs.

Minderre először Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszolt, ő azt mondta, a szocialisták annyira reménytelen helyzetben vannak, hogy egy ember halálából akarnak politikai tőkét kovácsolni.

“Az eset megítélésére a szakmai szervezetek hivatottak” - mondta.

Egy későbbi viszontválaszában Bangóné Borbély Ildikó visszautasította, hogy pártja politikai haszonszerzésre használja a kardiológiai intézetből elbocsátott szívsebész betegének halálát. Szerinte az elmúlt hetekben történtek rávilágítanak arra, mekkora nagy baj van az egészségügyben. Hány embernek kell még meghalnia, hogy valami történjen? - kérdezte.

Másodszor már Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt, ő a konkrét ügyről azt mondta,

a minisztérium szakértői vizsgálatot rendelt el, annak megállapításai szerint a kardiológiai intézetben az orvos felmondása miatt kialakult helyzet semmilyen formában nem befolyásolta a beteg halálát

A szakértői vizsgálat szerint a beteget az észlelést követő legrövidebb időn belül meg kellett volna operálni - mondta Gulyás, hozzátéve: ez lehet, hogy jogi értelemben a kórház felelőssége, de az orvosszakmai hibáért azt terheli felelősség, akit a szocialisták hetek óta védenek.

Székely a Népszavának szombaton azt mondta, hogy úgy küldték el, hogy még a frissen operált betegeit sem nézhette meg, a varratokat sem szedhette ki. Volt betegeivel a korábbi titkárnője tartotta a kapcsolatot, türelmesen meghallgatta, majd az új osztályvezetőhöz irányította őket. Többször telefonált az a beteg is, aki műtétre várt, hogy mi lesz vele, mikor jöhet, majd a napokban meghalt. Ő aközött a három beteg között volt, akire kirúgása után külön felhívta a figyelmet, kérte a helyébe lépő új főorvost, hogy nézze át, és ha kell, értékelje újra három beteg kezelési tervét, műtéti programját. Azt nem tudja, hogy a másik két beteggel mi történt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.