Interjút adott a Népszavának Székely László, akit szeptember közepén küldtek el azonnali hatállyal a Gottsengen György Kardiológiai Intézettől (GOKI). Az ügy óriási vihart kavart, Székely ugyanis az ország egyik legnevesebb szívsebésze, specialitása a kis metszéssel járó szívsebészeti műtét. Elküldése után sorban kellett lemondani a speciális műtéteket. Az ügye miatt romolhatott meg végérvényesen Nagy Anikó egészségügyi államtitkár és Kásler Miklós miniszter viszonya. Miután pedig Székely egyik, műtétre váró betege a távozása után meghalt, az intézet a kirúgott főorvost kezdte támadni. 

Székely azt meséli az interjúban, hogy úgy küldték el, hogy még a frissen operált betegeit sem nézhette meg, a varratokat sem szedhette ki. Volt betegeivel a korábbi titkárnője tartotta a kapcsolatot, türelmesen meghallgatta, majd az új osztályvezetőhöz irányította őket. Többször telefonált az a beteg is, aki műtétre várt, hogy mi lesz vele, mikor jöhet, majd a napokban meghalt. Ő aközött a három beteg között volt, akire kirúgása után külön felhívta a figyelmet, kérte a helyébe lépő új főorvost, hogy nézze át, és ha kell, értékelje újra három beteg kezelési tervét, műtéti programját. Azt nem tudja, hogy a másik két beteggel mi történt.

(Az elhunyt beteggel kapcsolatban a kardiológiai intézet vezetője Székelyre tolta a felelősséget. Előbb azzal védekeztek, hogy „a beteg nem szerepel sem az intézet hivatalos listáján, sem egyéb nyilvántartásában. (...) A betegről emiatt a GOKI-nak nem volt és nem is lehetett tudomása.” Amikor kiderült, hogy mégis, akkor új verzióval álltak elő, eszerint a korábban kirúgott érsebész főorvos valamiért a vezetőség háta mögött, illegálisan rendelt a betegnek egy 6,5 millió forint értékű érprotézist, és nem is vitte az ügyet az Intézet Vaszkuláris Bizottsága elé, pedig ezt kellett volna tennie. Az igazgató szerint doktor Székely megsértette a kórház gazdasági és dokumentációs fegyelmét, és súlyos szakmai hibát követett el, amikor az azonnali beavatkozás helyett egy lassan készülő érprotézisre várt, ezért pedig a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottságához fordulnak.)

Székely szerint nehéz elsajátítani az általa megtanult műtéti technikát, aminek a lényege, hogy nem egy 10-szer 10 centiméteres nyitott térben vágnak- varrnak, hanem néhány lyukon keresztül egy hosszú botszerű eszközzel dolgoznak, de ő szívesen átadta a tapasztalatait azoknak a kollégáinak, akik ezekre vevők voltak. „Közülük az egyik, Ender Gábor doktor miután engem elbocsátottak, önként felállt, a másik Szántó Mária doktor szeptember közepe óta betegszabadságon van. Mindketten alkalmasak arra, hogy egyes ilyen műtétet akár az én segítségem nélkül is végezzenek.”

Mesélt arról a márciusi műtétről is, ami miatt szeptemberben kirúgták. Pontosabbn két hasonló operációról. Mindkét esetben mellimplantátumot is cseréltek a szívműtét közben. Az elsőnél nem tudott arról, hogy a szilikontasak szivárog, azt ugyanis nem cserélette ki a szívével műtött nő. Amikor észrevette, folyik a mellkasban a szilikon, ijedtében azonnal hívott egy plasztikai sebészt. „Nem gondoltam, hogy bármi szabálytalan, hiszen egy, műtét közbeni váratlan eseményt próbáltam kezelni”. A másik betegnél, aki miatt papíron kirúgták, már tudta a műtét előtt, hogy a mellimplantátum ki van lyukadva. „A műtét harmadik órájában azt vettem észre, hogy az egyik kampó mentén folyik bele a szilikon a megnyitott szívbe. A folyadék átszivároghatott a szövetek között. Ha a szilikon a vérbe kerül, az halált okoz. Kikaptam az implantátum maradékát az asszony mellkasából, és hívtuk a plasztikai sebészt, aki egyszer már segített. Most is jött, segített kitakarítani és rekonstruálni a nő mellét. Aztán vettük észre, hogy a szivárgó szilikon miatt tüdővérzést kapott az asszony, a baj akkora volt, hogy már lélegeztetni sem lehetett. Egy olyan gépre kapcsoltuk, ami a testen kívül biztosítja a légzést és a keringést. Közben hívtunk tüdősebészt, aki kivágta a sérült tüdődarabot, és jött még egy bronchológus is, aki kitakarította egy bronchoszkóppal a légutakat. Egyiküknek sem volt a kórházzal szerződése, a sebész hozta magával a varrógépét, a másik orvos meg a bronhoszkópját, mert nekünk egyik se volt. Úgy jártam el, ahogyan az orvosi esküm megköveteli a beteg élete és egészsége volt a szempont és nem az adminisztráció. Ezt követően a főigazgatót tájékoztattam, az eset márciusban volt, és ezért rúgtak ki szeptemberben.”

Az újságírók kérdésére Székely azt mondta: „Ha hiszi, ha nem, munka közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e, csak arra gondoltam, hogy ez a beteg érdeke”.  Hivatalosan egyébként senki nem mondta neki, hogy nem helyes, amit tett, csak az elbocsátásom napján hívatta a főigazgató és azt mondta: vagy elmegy közös megegyezéssel vagy ki van rúgva. Okként pedig egy etikai bizottsági döntést említett. Csakhogy ellenem a tudomásom szerint nem folyt semmilyen vizsgálat. Az arról szóló jegyzőkönyvet pedig hiába kérte az ügyvédje, nem kapta meg, merthogy az nem készült. 

A jövőjéről azt mondta, hogy van ajánlata Romániából, és a Lajtán túlról is, több lehetőség adódna a fővárosban is, és vidéken is, de ezekről még korai beszélni.