A jövő héten folytatódik a 2015-ös Making a Murderer című Netflix-sorozat, ami az ártatlanul 18 év börtönre ítélt, majd szabadon engedett, de egy másik ügy miatt újra, nagyon furcsa körülmények között elítélt Steven Avery ügyeiről szól. Az éveken át készített dokumentumfilm forgatása közben a nyomozás megdöbbentő részleteire derült fény, és ha azt nem is lehet teljes bizonyossággal mondani, hogy Avery ártatlan, az biztos, hogy nem volt fair a nyomozás és az ügy tárgyalása.
A történet azóta sem ért véget, például úgy tűnt, kiengedik a börtönből Avery állítólagos társát, az unokaöccsét, de a mentálisan elég labilis Brendan Dassey-t végül hasonlóan érdekes ítéletekkel tartják továbbra is rács mögött.
Október 19-én érkezik a második évad, ami a jelek szerint újabb bizonyítékokat kérdőjelez meg, és az első évad hatásait is vizsgálja. Mindenképpen érdekes, mire jutnak a készítők, hiszen a két, brutális gyilkosság vádjával elítélt férfi már minden jogi eszközt felhasznált, elvileg nincs lehetőségük az ügyük felülvizsgálatát kérni – amennyiben nem derül ki valami lényeges új körülmény a Teresa Halbach-gyilkossággal kapcsolatban. Itt az első rendes előzetese:
Októberben érkezik a Netflix egyik legkeményebb dokumentumsorozatának új évada.
Steven Avery 18 évet ült ártatlanul nemi erőszakért. Ezért beperelte a wisconsini rendőrséget. Nem sokkal később letartóztatták gyilkosságért. Az ő elképesztően fordulatos bűnügyeiről szól a Netflix dokumentumfilm-sorozata. Összeesküvés vagy őrület?
Még 2007-ben ítélték életfogytiglanra, amiért segített a bácsikájának megölni egy nőt.