Egy igaz történet, amitől megrendül a hited a civilizációban

  • Decemberben jött ki a Netflix új dokumentumfilm-sorozata, a 10 részes Making a Murderer, ami Steven Avery fordulatos bűnügyeiről szól.
  • A Jinx mellett az év legnagyobb bűnügyi filmes dobása ez, és a szintén netflixes gyerekkatonás Beasts of No Nationhöz hasonlóan beleillik a trendbe, miszerint az internet bedarálja a tévét.
  • De még többet mond el arról, amit a sorozat főhőse is megállapít: „A szegény emberek mindig veszítenek.”

Aki teheti, azonnal nézze végig a sorozatot, mert a cikkben alapvető spoilerek vannak.

A sorozatból kiderül, hogy az 1962-ben született Steven Avery a rokonaival a wisconsini Manitowoc megyében élt a roncsautótelepükön. A white trash család a helyi közösség peremén élt, állítólag nem sok barátjuk volt a megyében. Hogy teljes legyen a kép, a készítők sem hallgatták el, hogy Avery nem volt makulátlan előéletű, kisebb ügyek miatt büntették (18 évesen a haverjaival betört egy kocsmába sörért, 20 évesen pedig egy tűzrakásba hajította a macskáját), ezeket bevallotta, és le is ülte a rövid börtönbüntetéseket. Ettől még nem lett gyilkos, legalábbis egyelőre.

De volt egy harmadik rossz húzása is, ami megalapozhatta a rossz viszonyát az állammal: az út szélén egy puskával megfenyegette az unokanővérét, mert az állítása szerint azt pletykálta róla, hogy letolt gatyával állt a ház előtt, és ráverte a kocsijára. A nő az egyik helyi seriffhelyettes felesége volt, és a hivatalban dolgozott egy barátnője is. Ez közrejátszhatott abban, hogy Avery majdnem két évtizedet lényegében elveszített az életéből, és később minden még rosszabbra fordult.

18 év börtön pofára

1985-ben az akkor 23 éves Averyt letartóztatták, és megvádolták, hogy a parton megpróbálta megerőszakolni, és brutálisan összeverte a közösség egy elismert tagját, az arra futó Penny Beernstent. Amikor a nő személyleírást adott a támadójáról, Avery gyűlölt unokatestvérének barátnője felkiáltott, hogy ez úgy hangzik, mintha Steven Averyről lenne szó, pedig a személyleírásban gyakorlatilag csak az stimmelt, hogy a támadóhoz hasonlóan szakállas volt.

A fantomképrajzoló rajza pedig feltűnően hasonlított Averi korábbi rendőrségi képére, mintha csak azt rajzolta volna át. (A férfi később be is kereteztette a rajzot a képekkel, állítólag azért, mert büszke volt rá, hogy ez volt az első rajza, ami alapján elítéltek valakit.)

Az áldozat az utalások után aztán Avery fotójára bökött rá, és a szembesítésen is őt választotta ki. A másik döntő bizonyíték egyetlen szőrszál volt, aminek a DNS-vizsgálata azt mutatta ki, hogy Averytől származik.

Avery az 1985-ös letartóztatásakor (Forrás: Netflix/Making a Murderer)

A férfi váltig állította, hogy nem bűnös, és egy csomó ember igazolta, hogy több kilométerre volt a tett helyszínétől, egész nap családi programokon. Ennek ellenére 18 évet kapott szexuális támadásért és bántalmazásért, és még 6 évet az unokatestvére elleni fegyveres támadásért. A börtönévek alatt megromlott a viszonya a feleségével, dühös, fenyegető leveleket írtak egymásnak, mígnem elváltak, és a nő a közös gyerekekkel máshol kezdett új életet.

Az állam tudta, hogy nem bűnös

Steve Averyt 2003. szeptember 11-én engedték szabadon, miután a fejlettebb DNS-vizsgálatoknak és a nonprofit Innocence Projetnek köszönhetően tisztázták: nem ő követte el a bűncselekményt. Amikor ezt az ellene valló Penny Beernsten megtudta, a bűntudattól depressziós lett, hiába kért sírva bocsánatot Averytől, még évekbe telt, mire képes volt megbocsátani magának.

Az igazi tettes egy bizonyos Gregory Allen volt, aki 1985-ben pont Manitowoc környékén erőszakoskodott. A rendőrség megfigyelés alatt is tartotta, de aznap pont szem elől tévesztették. Mint kiderült, a fickó több hasonló bűncselekményt is elkövetett, amíg helyette Avery ült, de 1995-ben történt valami, aminek csak 11 évvel később lettek borzasztó következményei.

1995-ben a manitowoci sheriffhivatalban Andrew Colburn fogadott egy hívást egy másik megye rendőrétől, aki elmondta, hogy van náluk egy rab, aki korábban elkövetett valamit, amiért valaki mást csuktak le Manitowocban. Colburn megköszönte a hívást, letette a telefont, beszámolt az esetről James Lenknek, majd nem tettek semmit. Az egészről aztán 2003-ban tettek tanúvallomást, egy nappal azután, hogy Averyt kiengedték a börtönből.

36 millió dollár helyett gyilkosság

Avery ezután már az új barátnőjével az oldalán, polgárjogi ügyvédekkel ment neki Wisconsin államnak, hogy kárpótolják 18 elvesztegetett évért. Egy 36 millió dolláros pert indítottak, és ha nyertek volna, a seriffhivatal vezetőinek, akik az ügyében vétkesek voltak, a saját zsebükből kellett volna kipótolniuk az állami kártérítés nagyobbik részét. Eközben helyi képviselők 2005. október 31-én elfogadtak egy Averyről elnevezett – azóta már átnevezett, és a szégyen miatt zárt ajtók mögött aláírt – törvényt, ami az addigiaknál több garanciát biztosított arra, hogy ne lehessen valakit ártatlanul évtizedekre bevarrni.

Ugyanezen a napon Teresa Halbach, egy autós magazin fotósa, aki előzetes egyeztetés után délután az Avery-birtokra ment lefotózni egy autót, eltűnt. Néhány nap csend után nagyszabású keresőakció indult a nőért, és Steven Avery birtokán találtak olyan bizonyítékokat, amik alapján a hatóságok november 11-én megvádolták a nő meggyilkolásával.

Mindez csak két héttel azelőtt történt, hogy a kártérítési keresetével foglalkoztak volna. Avery – akinek egy kirendelt ügyvéddel nyilvánvalóan semmi esélye nem lett volna – így kénytelen volt elfogadni a korábbi alkut, és beérni 400 ezer dollárral, hogy a pénzből felbérelhesse Wisconsin két legjobb ügyvédjét.

Csakhogy közben Steven Avery unokaöccse, a mentálisan elég labilis Brendan Dassey többször is beismerő vallomást tett, és azt állította, hogy a nagybátyjával együtt a kikötözött Halbachet megerőszakolták, hasba szúrták, elvágták a torkát, fojtogatták, majd fejbe lőtték, és végül a megcsonkított testrészeket egy tűzrakáson elégették.

Brendan Dassey első rendőrségi kihallgatása (Forrás: Netflix/Making a Murderer)

Ami mellett Kafka világa tündérmese

Avery ügyvédeinek sikerült elérni, hogy a két ügyet külön kezeljék, és elkezdődött a tárgyalás, ami keményebb, mintha Hollywoodban találták volna ki. Miután Avery kapásból azzal védekezett, hogy ő nem gyilkos, és szerinte a rendőrség tehette a helyükre a bizonyítékokat, az ügyvédei – hogy ne mondjanak neki ellent – kénytelenek elmenni az összeesküvés-elmélet felé. De ahogy egyre jobban beleássák magukat az ügybe, rájönnek, hogy egyszerűen ez a legkézenfekvőbb magyarázat, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy a hatóságok valamit nagyon rosszul csináltak. Csak néhány példa a sok közül:

  • 8 napra lezárják az Avery-birtokot, ahol ezalatt egy rakás manitowoci rendőr járkál összevissza – akiket Avery éppen perel.
  • Az összes megtalált bizonyíték gyanús, és mindegyik felfedezésénél kulcsszerepet játszik az a két rendőr, akik 1995-ben tudtak arról, hogy Steve Averyt ártatlanul ültették le.
  • A tárgyaláson mindketten többször is lebuknak, hogy eskü alatt hazudtak.
Balra Lenk hadnagy, jobbra Coburn őrmester (Forrás: Netflix / Making a Murderer)
  • Avery volt az egyetlen gyanúsított, mást gyakorlatilag ki se hallgattak.
  • Az ügyvédek kiderítik, hogy a sheriffhivatalban valaki feltörte Avery vérmintáját, és egy tűvel leszívott belőle valamennyit vért.
  • Averynél megtalálják az áldozat kulcsát, de azon csak a férfi DNS-ét találják meg.
  • Bebizonyosodik, hogy a bőven átlag alatti intelligenciájú, borderline-os Brendan kijelölt ügyvédje a vádnak segített nyomozni, hogy a védencét mindenképp bűnössé nyilvánítsák, ezzel hatva Avery ügyére is.
  • Az FBI néhány hét alatt egy olyan vérvizsgálattal segíti a vádat, amilyet addig csak egyszer végzett el: O. J. Simpson perében.

Rengeteg hasonló részlet van még, ezeket a szálakat mind nagyon érdekesen bontják ki a készítők. A tárgyalótermi jelenetek izgalmasabbak és látványosabbak bármelyik hollywoodi klasszikusnál, de közben pontosan átjön, miről szólt Kafka regénye.

Murder the Government

Az állam képviselői már a kinézetük alapján is egytől egyig pont olyanok, mint a filmekben a velejéig romlott, korrupt politikusok, jogászok és bírók, de amikor sorra kiderül, mi motiválhatta őket, vagy hogy milyen módszereket használhattak, egyre nyomasztóbb a felismerés, hogy nem csak a banánköztársaságok igazságszolgáltatási rendszere operál maffiamódszerekkel. (Erős pillanat, amikor a sheriff azt mondja a tévében, hogy abszurd a feltételezés, miszerint rá akarnák kenni Averyre a gyilkosságot, hiszen sokkal egyszerűbb lenne simán eltenni láb alól, vagy amikor az ítélethirdetés után Averyt pont a korrupt Colburn őrmester ülteti be a rendőrkocsiba.)

Amikor az összes gyanús jel ellenére mindkét vádlott esetében úgy dönt az esküdtszék, hogy életük végéig fegyházban kell élniük, addigra az emberi civilizáció válik kérdésessé.

Hogy lehet az, hogy már a vádemelés előtt tényként közli a teljes média, hogy a gyanúsított egy brutális gyilkos? Hogy az állam azt harsogja, megdönthetetlen bizonyítékai vannak, aztán azt, hogy majd a záróbeszédben felfedik ezeket, és végül nem mutatnak be semmit? Hogy ugyanaz a bíró dönt a fellebbezésről, aki az ítéletet kihirdette? Hogy egészen az állam legfelsőbb bíróságáig mindenhonnan simán visszapattan az ügye? Hogy egy fogyatékos 16 évest mindenféle tárgyi bizonyíték nélkül, a saját, fenyegetéssel kicsikart korábbi vallomása alapján ítélhetnek el? És hogy végül egyik, bizonyítottan korrupt szereplőt sem vonják felelősségre?

Az állam egyik alapfeladata, hogy civilizált módon döntsön, amikor az emberek szembekerülnek egymással, a modern demokráciák működésének alapelve pedig, hogy a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom szétváljon. De minden rendszer csak annyit ér, amennyit az emberek, akik alkotják. Ha a hatalom összezár, a névtelen esküdtek sem jobban elszámoltathatóbbak a korrupt bíróknál, és a média minden érintettel együtt a tények helyett csak azt nézi, ki tud nagyobb krokodilkönnyekkel beszélni egy nő haláláról, akkor felmerül, hogy mindez tényleg a civilizáció-e, vagy csak annak az imitálása.

Innen nézve pedig még rosszabb a helyzet: ha ezt meg lehet tenni a világ vezető hatalmában, ami elvileg az egyének szabadságjogainak tiszteletére épült, ráadásul kikérhető az összes bizonyíték, és még a helyszínelők is teljesen be vannak kamerázva, akkor mi folyhat a színfalak mögött Magyarországon?

Mindenkinek jobb, ha tényleg bűnös

Avery egyik ügyvédje az egyik jelenetben azt mondja, hogy ha a védencét ilyen bizonyítékok után képesek elítélni, akkor ideje rettegni, hiszen ha az ő házától akár néhány méterre is találnának egy pisztolygolyót, neki is simán vége lehet. És ekkor még nem is hozták meg az ítéletet. Amikor pedig a filmesek kérésére Avery valamennyi korábbi ügyvédje összeül, hogy megbeszéljék, miben bízhat még az elítélt, ugyanez az ügyvéd azt mondja, egy része igenis reméli, hogy Steven Avery ölte meg Teresa Halbachet, mert

ha a rendszer lehetővé teszi, hogy valakit kétszer is évtizedekre bebörtönözzenek mindenféle felülvizsgálati lehetőség nélkül, az halálosan rémisztő.

Avery a 2007-es ítélethirdetéskor (Fotó: Netflix / Making a Murderer)

A Netflix több mint 10 éven át forgatott sorozata az első pár részben hol Avery mellé állítja, hol ellene hangolja a nézőt, amivel eléri, hogy az ember már csak a saját lelki békéjéért is tudni szeretné az igazságot, majd bámulatosan sok archív felvétellel, rengeteg bizonyítékkal, a True Detective óta mindenhol előszeretettel használt, szép drónkamerás felvételekkel és az egyes részeket záró cliffhangerekkel elérte, hogy Amerika-szerte ismertté váljon Steven Avery. A stáb tagjai – akiknek sikerült az Avery család bizalmába férkőzniük – szokatlanul erős felvételeket ástak elő.

Egyedül a világ ellen

Avery – minthogy minden lehetséges védelmet felhasznált már, ezért nem jár neki kirendelt ügyvéd – az elmúlt 8 évet a periratai és jogi könyvek olvasgatásával töltötte, hátha talál valamit, ami segíthetne neki, hogy egyszer kiszabadulhasson. Mint mondta, csak egy kis földet akar venni az erdőben, ahova a barátnőjével és a szüleivel visszavonulva zöldséget termeszthetne és állatokat tarthatna, hogy még ételért se kelljen bemennie a városba az emberek közé, hiszen ha valaha is kijut, akkor sem moshatja már le magáról azt, ami történt.

Steven Avery 2015-ben (Fotó: Wisconsin Department of Corrections / AFP)

A sorozat bemutatása utáni napokon mozgalom indult, több mint 300 ezren írták alá a Fehér Háznak címzett petíciót, hogy kapjon elnöki kegyelmet – amit amúgy nem kaphat, mert állami, és nem szövetségi bűnügyben ítélték el. Az Anonymous is azt ígérte, hogy bizonyítékokat fog szerezni. Közben a másik oldal is felszólalt, megint kétes értékű bizonyítékokat emlegetve. A sorozat készítői pedig nemrég azt mondták, beszéltek az Averyt elítélő esküdtszék egyik tagjával, aki szerint az esküdtek többsége Averyt ártatlannak tartotta, de végül azért találták bűnösnek, mert féltették a saját biztonságukat, úgyhogy Avery új tárgyalást érdemelne – messze Wisconsintól. Az egykori ügyvédei továbbra is képviselnék.

Ez a vita is azt mutatja, hogy az ügy nincs lezárva, és Averynek akkor is adni kellene még egy esélyt a rendes védekezésre, ha tényleg ő lenne a gyilkos. Vagy csak tegyünk továbbra is úgy, mintha civilizáltak lennénk.