Baloldali győzelem a szombathelyi időközin, fontos mandátumot bukott a Fidesz

POLITIKA
2018 október 14., 19:34
comments 338

A baloldali pártok által támogatott László Győző nyerte meg a vasárnap tartott szombathelyi önkormányzati választást, amit azután kellett kiírni, hogy Czeglédy Csaba MSZP-s önkormányzati képviselőt előzetes letartóztatásba helyezték.

link Forrás

Czeglédyt azzal gyanúsítják, hogy 6 milliárd forint adót és járulékot csalt el bűnszervezetben, miközben diákmunkások közvetítésével foglalkozott.

Az ügyészség elutasította, hogy az előzetesbe helyezett politikus részt vehessen az önkormányzat ülésein, így mandátuma megszűnt. 

A mostani választásnak különös súlyt adott, hogy a helyi Fidesz abszolút többséget szerezhetett volna az önkormányzati testületben, ha sikerül megnyernie a választást. 

De nem sikerült: az 5. választókerületben az Éljen Szombathely! Egyesület színeiben induló László Győző a szavazatok bő 57 százalékát megszerezve, 927 szavazattal győzte le a fideszes Melega Miklóst, akire csak 693-an voksoltak. 

Az Index ezen túl emlékeztet arra, hogy legutóbb Czeglédy ugyanitt, a Derkovits lakótelep környékén 50-36 százalékos arányban győzőtt. (Nyugat.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.