Trócsányit meghívták egy belgiumi konferenciára, de végül nem vett részt rajta, mert egy belga szervezet azt írta róla, „idegengyűlölő, rasszista és antiszemita”

politika
2018 október 15., 10:55
comments 165

Trócsányi László igazságügyi miniszter a magyar kormány tagjaként, és mint a Szegedi Tudományegyetem professzora, meghívást kapott, hogy részt vegyen a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem (UCL) és a brüsszeli St-Louis Egyetem közös szervezésében május 4-én „Contrôles et hospitalités: vers des politiques migratoires qui renforcent la démocratie contemporaine” (Ellenőrzés és vendégszeretet: a napjaink demokráciáját meghatározó migrációs politikák) címmel rendezett nemzetközi konferencián. Trócsányi itt neves egyetemi professzorok, nemzetközi szaktekintélyek mellett tartott volna előadást.

De néhány nappal a konferencia előtt a „Centre Communautaire Laic Juif” (CCLJ) belga szervezet honlapján a szervezet elnöke közleményt adott ki. Ebben azt írta, hogy megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a fent említett nemzetközi konferenciára „egy idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter” is meghívást kapott. A közleményt több belga lap is átvette. Figyelembe véve az előzményeket, valamint a további konfliktusok elkerülése érdekében Trócsányi László kénytelen volt lemondani a konferencián való részvételt – áll az Igazságügyi Minisztérium közleményében.

A közlemény szerint „a CCLJ közleményében megjelent minősítések teljességgel távol állnak Trócsányi Lászlótól, igazságügyi miniszterként is számos tanújelét adta a zsidóság iránti barátságának, mindemellett kifejezett hangsúlyt fektetett a zsidó kultúra, valamint a holokauszt áldozatai iránti tiszteletadás fontosságára”. Az elmúlt héten a Le Monde napilap is méltatta a Szegedi Tudományegyetemen a számos nyugat-afrikai országból érkező egyetemi hallgatót fogadó Frankofón Egyetemi Központ létrehozásában játszott szerepét – érveltek amellett, hogy Trócsányi nem idegengyűlölő vagy rasszista.

Trócsányi László igazságügyi miniszter előadást tart az Eljárási jog az Európai Unióban című nemzetközi konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) 2017. május 25-én.
photo_camera Trócsányi László igazságügyi miniszter előadást tart az Eljárási jog az Európai Unióban című nemzetközi konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) 2017. május 25-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

„Tekintettel arra, hogy a CCLJ egy ilyen gyalázkodó, a személyére vonatkozóan súlyosan sértő és minden alapot nélkülöző közleményt jelentetett meg, Trócsányi László úgy döntött, hogy jelképes összegű nem vagyoni kártérítésért keresetet nyújt be az illetékes belga bíróságon” – közölte a minisztéirum. Az ügyben az eljárás csütörtökön indul a brüsszeli francia nyelvű Elsőfokú Bíróság Első Tanácsa előtt. A bíróság előtti jogi képviseletet François Jongen médiaügyekre szakosodott ügyvéd, a Louvain-i Katolikus Egyetem professzora látja el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.