Enyhített a bíróság M. Richárd felügyeletén

Enyhébb bűnügyi felügyelet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti gázoló ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság. M. Richárd eddig házi őrizetben volt

A Budai Központi Kerületi Bíróság október 9-i elsőfokú végzésében 7,5 millió forint összegű óvadékot állapított meg és enyhébb tartalmú bűnügyi felügyeletet rendelt el az M. Richárd ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben.

M. Richárd (k) távozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületéből.Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

A Fővárosi Törvényszék keddi közleménye miatt közleményük szerint az M. Richárd ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ha a végzés véglegessé válik, az óvadékot három hónapon belül lehet befizetni és ezt követően a gyanúsított Budapest és Pest megye közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, lakó-, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg. A bűnügyi felügyelet szabályainak betartását továbbra is a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

A bíróság végzése szerint M. Richárd továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezután még bántalmazott is. Majd 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött egy szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A baleset következtében két ember meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek. 

A törvényszék szerint az is megállapítható, hogy a halálos baleset előtt M. Richárd kábítószert fogyasztott, bár megjegyezték „ez a vezetési képességére nem volt kihatással”.

Összeroncsolódott autók egy buszmegállóban a fővárosi Dózsa György út és Kassák Lajos utca kereszteződésében május 15-én. Egy ember meghalt, kettő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetben összesen hatan sérültek meg, az egyik roncsból két embert kellett kivágniuk a tűzoltóknak.Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

A gyanúsított védője - a hosszú ideje tartó kényszerintézkedésre, a gyanúsított személyi körülményeire, a megélhetését biztosító vállalkozás működtetésére, valamint az elhúzódó nyomozásra hivatkozva - 5 millió forint óvadék ellenében kérte a gyanúsított bűnügyi felügyeletének megszüntetését, illetve enyhébb magatartási szabályok alkalmazását. A védő jelezte továbbá azt is, hogy a gyanúsított az óvadékot baráti kölcsönökből fedezné és ez teljes mértékben biztosítaná, hogy betartja a szabályokat - áll a közleményben.

A bíróság megállapította, hogy a kényszerintézkedés elrendelése, illetve meghosszabbítása óta a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tényállásában és jogi minősítésében változás nem történt, a megalapozott gyanú nem gyengült, azt a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvek és fényképfelvételek, rendőri jelentések, orvosi iratok és látleletek, igazságügyi toxikológiai, orvosszakértői és műszaki szakértői vélemények, tanúvallomások, kamerafelvételek és az azok tartalmáról készült rendőri jelentések változatlanul alátámasztják.

A végzés szerint a gyanúsított a korábbi bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatását követően a gyanú szerinti újabb bűncselekményt követett el és fennáll a bűnismétlés veszélye is, amely továbbra is olyan mértékű, hogy a kényszerintézkedés céljának elérésére enyhébb magatartási szabály előírása önmagában nem elegendő.

A végzés ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a gyanúsított csaknem 14 hónapja van viszonylagosan szigorú kényszerintézkedés hatálya alatt, és az utóbbi hónapokban nem szegte meg a szabályokat. Mindemellett a nyomozás elhúzódik az elvégzendő számtalan és kiterjedt nyomozati feladat miatt.

Ezekre tekintettel a bíróság szerint „egy, a vállaltnál magasabb összegű, a gyanúsított személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék alkalmazása esetén a magatartási szabályok enyhíthetőek”.Hozzátették, hogy ha a gyanúsított megszegi a bűnügyi felügyelet szabályait vagy idézés ellenére ok nélkül nem jelenik meg, és ezt alapos okkal nyomban nem igazolja, akkor rendbírsággal sújtható, hátrányosabb vagy más magatartási szabályok megállapításának lehet helye, és akár a letartóztatása is elrendelhető. A végzés nem végleges.