Budai Központi Kerületi Bíróság

Letartóztatták az álrendőröket, akik az NVVH-ra hivatkozva hurcoltak el egy férfit, mert nem fizetett kétmilliárdot egy áltitkosügynöknek

A sértett visszautasította az ajánlatot, de többször is megkeresték, és nyomást próbált gyakorolni rá, többek között azt állítva, hogy folyamatos megfigyelés alatt áll.‌‌

Herczeg Márk
bűnügy

Aggódik Jeszenszky Géza, mert megszüntették a kalapácsos támadója letartóztatását

Tavaly júniusban a háza előtt szenvedett életveszélyes sérülést a volt külügyminiszter. Nem érti, hogyan engedhették ki a támadóját.

Haszán Zoltán
bűnügy

A KDNP a nemzetbiztonsági bizottság azonnali vizsgálatát követeli Unger Anna egyik kijelentése miatt

Az NVVH elnöke azt mondta, tudomása szerint Seszták Miklóst megfigyelte leplezett eszközökkel a Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozása idején, és ez teljesen rendben lévő eljárási cselekmény. Latorcai Csaba szerint nem.

Herczeg Márk
POLITIKA

Letartóztatták Seszták Miklóst

Az NVVH azt írja: folytatják a megkezdett munkát, további nyomozati cselekmények várhatók. A védelem vitatta az őrizetbe vétel és az eljárás jogszerűségét.

Urfi Péter
POLITIKA

Nem tartóztatták le a Volánbusz-ügy harmadik gyanúsítottját, aki a gyanú szerint egymilliárd forintnyi korrupciós pénzzel futárkodott

A bíróság szerint megalapozott a gyanú K. Zs. Cs.-vel szemben, de nem áll fenn sem a szökés, sem a bizonyítás befolyásolásának veszélye.

Benics Márk
bűnügy

Letartóztatták a Balatonnál rendőrök elől menekülő, kokain és THC hatása alatt vezető férfit

A sofőr augusztus 20-án menekülés közben több rendőrautónak is nekiment, rendőröket veszélyeztetett, végül egy villanyoszlopnak csapódott.

Benics Márk
bűnügy

Egy hónapra rendelték el a nyolc politikus és cégvezető letartóztatását az önkormányzati vesztegetési ügyben

Hat ember esetében a bűnismétlés, kettő esetében pedig a szökés, elrejtőzés veszélye miatt is.

Mészáros Juli
bűnügy

Elrendelték Bóna Zoltán volt fideszes képviselő bűnügyi felügyeletét

Bóna négy hónapig lesz bűnügyi felügyelet alatt üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt.

Takács Lili
POLITIKA

Letartóztatás a nepáli munkaerő-kölcsönzéses ügyben, aminek a főszereplői üzleti kapcsolatban álltak Orbán Áronnal

Az ügyészség szerint az őrizetbe vett gyanúsítottak esetében fennállt a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye.

Herczeg Márk
bűnügy

Házi őrizetbe került Halásztelek vesztegetéssel gyanúsított fideszes polgármestere

Nagy Barnabás felvétette a valójában semmilyen munkát nem végző nyugdíjas anyját országgyűlési képviselői alkalmazottnak, és megtartotta a fizetését.

Kolozsi Ádám
belföld

Elrendelték a Váci úti felüljárón tömegbalesetet okozó sofőr letartóztatását

A gyanúsított jelenleg ideiglenes tartózkodási engedéllyel tartózkodik Magyarországon.

Mészáros Juli
bűnügy

A bíróság két hónappal meghosszabbította a Szőlő utcai ügy négy gyanúsítottjának letartóztatását

Letartóztatásban marad a volt igazgató, egy felügyelő, egy nevelő és egy rendész.

Fődi Kitti
bűnügy

Három hónappal meghosszabbították a Szőlő utcai ügy négy gyanúsítottjának letartóztatását

A bíróság úgy ítélte meg, hogy szabadlábra kerülésük esetén mind a négyüknél fennáll a lehetősége annak, hogy nehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Letartóztattak egy pszichológusnőt a Szőlő utcai ügyben, aki a gyanú szerint rendszeresen bántalmazta a fiatalokat

Nevelőként is dolgozott az intézményben.

Fődi Kitti
bűnügy

Újabb három hónapra letartóztatásban maradtak a tízmilliárdos nagyságrendben adót csaló gázmaffia főkolomposai

A bíróság január végéig meghosszabbította a két gyanúsított letartóztatását. Az ügyben több mint harminc gyanúsított van.

Haász János
belföld