Nem indult nyomozás a magyarországi Microsoft korrupciógyanús ügyei miatt

bűnügy
2018 október 17., 08:21
comments 140

2017 decemberében hirtelen távoznia kellett a magyarországi Microsoft négy vezetőjének, miután az amerikai cég nyomozást indított a leányvállalat korrupciógyanús ügyei miatt. Úgy tűnik, a hazai elszámoltatástól senkinek sem kell tartania, ugyanis hiába érkezett feljelentés az ügyészségre, bűncselekmény hiányában nem indult vizsgálat az ügyben. Ez Polt Péter válaszából derül ki, melyet Mesterházy Attila írásban intézett hozzá. A dokumentum szerint a feljelentést ez év április 24-én utasították el.

Az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet (SEC) még 2016-ban indított vizsgálatot, hogy kiderüljön, korrupciós ügyekbe keveredett-e a Microsoft Magyarországon 2013 és 2014 környékén. A nyomozásról az amerikai hatóságok sokáig hallgattak. A Wall Street Journal információi szerint a Microsoft szoftvereit beiktatott vállalkozások segítségével értékesítette magyar kormányintézeteknek, a profit egy komoly részét pedig ezek a vállalatok nyelték el.

A botrány kitörése után Lázár János látványosan védelmébe vette az egyik kirúgott vezetőt, Sagyibó Viktort, a Microsoft korábbi kormányzati üzletágvezetőjét, és kinevezte miniszteri biztossá (aki aztán Lázár távozása után maga is távozni kényszerült). Ezután a Microsoft felmondta a legnagyobb kormányzati beszállító partnercégek Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét, amivel saját üzleti érdekeinek is ártva szinte teljesen felszámolta az éveken át bejáratott értékesítési hálózatát” - írta korábban a 24.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.