Őröket állítanak a Hős utcai telep bejáratához

A Népszava információja szerint hamarosan csak egyetlen bejárata marad a Hős utca 15 alatti két társasháznak, és azt is éjjel - nappal őrök ellenőrzik majd. 

Ettől kezdve csak a lakók, a rokonaik illetve a regisztrált vendégeik léphetnek be az épületekbe.

A Hős utcai társasházak.Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A Budapest X. kerületében lévő ingatlanok lakói évek óta súlyos gondokkal küzdenek, a leszakadt házakban sokan drogoznak. Legutóbb e hét kedden több mint egy tucat embert vittek be a rendőrök kábítószerrel összefüggő gyanú miatt.

A helyi önkormányzat már kapott több mint 2 milliárd forint állami támogatást, hogy a telepet ledózerolják, és a helyére sportpályákat építsenek. Amíg viszont nem sikerül mindenkit kiköltöztetni, addig őrség lesz. (nepszava.hu)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.