Budai villába költözteti a keresztényüldözési államtitkárságot a kormány

A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amivel Orbán Viktor elrendelte, hogy az I. kerületi Naphegy tér 1. szám alatti ingatlan kerüljön a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság vagyonkezelésébe és a Miniszterelnökség használatába. A felújítás után ugyanis ide költöztetnék az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárságot. 

Az épület felújítására és átalakítására az idei költségvetésből 365 millió forintot különít el a kormány. Továbbá az ingatlan üzemeltetéséhez évente  186,3 millió forintot biztosítanak. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.