Trump egy pszichopatának tűnik Bob Woodward könyve alapján

Bob Woodward a világ talán leghíresebb újságírója. Carl Bernsteinnel ők robbantották ki a Watergate botrányt, amibe Nixon elnök belebukott. Azóta az összes amerikai elnök működését alaposan végigkövette, mind a kilencről írt legalább egy könyvet, George W. Bush iraki háborújának hátteréről hármat is, de volt könyve Obama külpolitikájáról, a CIA titkos háborúiról, a legfelsőbb bíróság működéséről és a 2008-as gazdasági válság kezeléséről is. 

Woodward bejáratos évtizedek óta a Fehér Ház és a kormány legfontosabb embereihez, függetlenül attól, hogy demokrata vagy republikánus elnök van-e hatalmon. Donald Trump csak a kampánya idején, még 2016-ban adott neki interjút, de Woodward így is rekonstruálni tudta, hogy mi folyik a Fehér Házban a hivatalba lépése óta. 

A 75 éves szerző rámenős volt. Az egyik fontos, de vonakodó megszólalóját például úgy cserkészte be, hogy egyik éjjel 11 körül váratlanul becsöngetett a lakásába azzal, hogy muszáj beszélniük. Végül maradhatott, és már világos reggel volt, amikor távozott.

Fear: Trump in the White House (magyarul még nem jelent meg, de valahogy így hangozhatna: Rettegés: Trump a Fehér házban) című könyve szeptember 11-én jelent meg, és az első héten több mint 1 millió példányban fogyott el Amerikában. 

Woodward azt mondta a Time magazinnak, tart attól, hogy sokan nem fogják elhinni azt, amit megírt, mert egyrészt elképesztő dolgokat tudott meg, másrészt olyan világ van, amikor az emberek már nehezen hisznek az újságíróknak, annyi hülyeség ömlik rájuk. Talán ezért is van a könyv végén elképesztően részletes jegyzet arról, hogy milyen beszélgetések és dokumentumok alapján írta meg a könyvet.

A könyv szinte végig párbeszédek sorozata, könnyű lenne belőle színdarabot vagy tévéjátékot csinálni. Woodward ezúttal nem konkrét döntéseket követ végig, nem az elnök politikáját magyarázza, nem azt kutatja, hogy milyen hatások és alkuk alapján döntött egy-egy nagyon fontos ügyben, hanem Trump emberi működését igyekszik bemutatni. Anélkül, hogy értékelne bármit is, anélkül, hogy értelmezné a történteket. Csak hagyja, hogy megelevenedjenek a Fehér Ház termei, Trump golfklubjainak ebédlői, és a jelenetek önmagukért beszéljenek.

A könyv elsősorban azoknak az embereknek a küzdelmeiről szól, akik mind Trump sikeres kormányzásában voltak érdekeltek, mert kulcsfontosságú pozíciókban voltak mellette. Nem jelennek meg Trump esküdt ellenségei, vagy politikai ellenfelei. Csupa olyan embert hallunk beszélgetni (illetve olvassuk a felidézett társalgásaikat), akik Trump mellett voltak, szó szerint, de átvitt értelemben is. Többségük alig néhány hónap után lemondott vagy Trump kirúgta őket.

A sokszor trágár, jegyzőkönyvek és személyes emlékek alapján rekonstruált beszélgetések főszereplői a következők: James Mattis hadügyminiszter, Rob Porter (volt) elnöki titkár, Rex Tillerson (volt) külügyminiszter, Herbert McMaster (volt) nemzetbiztonsági főtanácsadó, Steve Bannon (volt) stratégiai főtanácsadó, Gary Cohn (volt) gazdasági főtanácsadó, John Dowd (volt) elnöki ügyvéd, Reince Priebus (volt) kabinetfőnök, és John Kelly jelenlegi kabinetfőnök. És persze Donald Trump. Az ő drámájuk ez a könyv.

A szereplők szinte mind kimondják, hogy a Trump melletti munka életük legrosszabb állása, és akárhogy próbálkoznak, nem tudnak dűlőre jutni az elnökkel. Trump hol hízeleg nekik, hol alpárian üvöltözik velük, de a végén mindig átvágja őket. És ami a legrosszabb: úgy tűnik számukra, hogy semmit sem ért meg, semmihez sincs türelme, képtelenség párbeszédet folytatni vele. Ha valamiben esetleg megállapodnak, azt Trump nem tartja be, és sokszor úgy tesz, mintha elfelejtette volna, hogy erről már volt szó.

Visszatérő motívuma a könyvnek Trump egyik rögeszméje, hogy fel akarja mondani a Dél-Koreával kötött kereskedelmi egyezményt, mert több dollárt költenek az amerikaiak koreai termékekre, mint amennyiért eladnak oda árukat. Továbbá pénzt akar a koreai államtól az ott állomásozó amerikai katonákért. Mindenki rettegni kezd, mert ezek az egymással is összefüggő szerződések garantálják, hogy ha Észak-Korea nukleáris rakétát lőne ki az USA felé, akkor másodperceken belül tudjanak róla Washingtonban. Ha ez nem lenne, akkor az alaszkai radarok csak 15 perccel a kilövés után riasztanának. Utóbbi esetben már az elvi lehetősége is jelentősen csökkenne egy atomcsapás kivédésének. Trump körül mindenki egyetért, hogy a felmondani kívánt szerződés az egyik legjobb, és legfontosabb külkereskedelmi megállapodás, amit az USA valaha kötött, mert az USA léte múlhat rajta.

Trumpot győzködik tanulmányokkal, pontokba szedett vázlatokkal, ábrákkal és végül animációs filmekkel is, hátha leesik neki. Elmondják viccelődve és fenyegetőzve, beküldik egymást hozzá, és bemennek egyenként személyesen is. Trump hol bólogat, mint aki látszólag érti, hogy mi a helyzet, hol pedig vitatkozik. 

Aztán egyszeriben ott van az asztalán az elnöki rendelet a koreai szerződések felmondásáról, de úgy, hogy az irat megkerülte a hivatali utat, és senki illetékes nem tudja, hogy került az oda, ki fogalmazta, milyen utasítás és egyeztetés alapján. És akkor Gary Cohn ellopja az elnök asztaláról az aláírásra váró papírok közül. Egyszerűen kiveszi a kötegből, és eltünteti, örökre. Trump pedig nem veszi észre. Soha nem hozza szóba, hogy eltűnt. És ilyesmi nem egyszer történt meg. Máskor más lopja el a papírokat.

A könyvnek erről a részéről hetekig tartó vita bontakozott ki az amerikai sajtóban. Trump emberei hősök, akik megmentik az országot egy őrülttől? Vagy puccsot hajtottak végre, és felelősségre kellene vonni őket? Vagy azonnal szólniuk kellett volna, hogy az elnöki adminisztráció törvénytelenül működik, mert a hivatali utat megkerülve is hozhat az elnök nemzetbiztonságot érintő döntéseket, és a tolvajok a hallgatásuk miatt hazaárulók? Egy névtelenül publikáló szerző a New York Times-ban megírta, hogy ő maga is lopott papírokat az elnök asztaláról, mire óriási találgatás kezdődött, hogy ki lehetett az. Nem derült ki.

A könyv.Fotó: JUSTIN SULLIVAN/AFP

Egy másik erős jelenet a könyvből, amikor Trumpot a saját ügyvédje készíti fel egy esetleges ügyészi meghallgatásra. John Dowd nem akarja, hogy az elnök személyesen tegyen vallomást Robert Mueller különleges ügyész előtt az orosz beavatkozásról szóló nyomozásban. Trump viszont ragaszkodik hozzá. 

A főpróbán Dowd 20 perc alatt több zavaros önellentmondásba kergeti az elnököt, és megállapítja, hogy Trump börtönben végzi, ha ezt élesben is így csinálja majd. Könyörög neki, hogy ne tegyen személyes vallomást. Trump biztosítja, hogy őt tartja a legjobb ügyvédnek a világon, és megegyeznek abban, hogy majd együtt írásban válaszolnak a kérdésekre. Dowd hónapokig alkudozik, fenyegetőzik és tárgyal Muellerrel és stábjával, hogy fogadja el az írásbeli válaszokat is. Úgy néz ki, hogy eléri, amit akar. Aztán Trump lát egy kamerát, és belemondja, hogy mindenképpen személyesen fog válaszolni. Dowd felmond.

A könyv Trump elnökségének első évét veszi végig, a történet éppen csak belelóg 2018 márciusába. A stáb folyamatosan cserélődik körülötte, összeomlanak, kikészülnek a legnagyobb támogatói is, azok is, akiknek karrierjük csúcspontja, hogy az elnök mellett dolgozhatnak, és azok is, akik hittek Trumpban, és bizakodással vetették bele magukat a munkába.

De nem bírtak Trumppal. Ha valamiben nagy nehezen megállapodtak, akkor az másnapra mégse úgy lett. Próbáltak a kedvére tenni, a jelentéseket leegyszerűsíteni, kevesebb programot szervezni neki, hátha csak kimerült. Vagy éppen többet magyarázni, türelmesebben és szemléletesebb eszközökkel felkészíteni, de végül mindannyian azt érezték, hogy feleslegesen erőlködtek. 

Az elnököt leginkább a tévé érdekli, falja a hírműsorokat, és az ott látottak határozzák meg, hogy aznap képes-e egyáltalán komoly dolgokkal foglalkozni. Ha sok olyan műsort lát, ahol élesen támadják, akkor nem képes. Ha valamiért megdicsérte valaki a tévében, akkor azt a vonalat akkor is erőlteti, ha egyébként teljesen irracionális volna foglalkoznia vele.

Minden létező szabályt és eljárási rendet megszegve fogad embereket és ír alá papírokat, Ivanka lánya arra hivatkozva ment be például titkos tárgyalásokra, hogy ő az "első lány" (first daughter), holott a törvények szerint nem tartózkodhatott volna a teremben. 

A drámai jelenetek között pedig feltűnik az amerikai politika néhány érdekes sajátossága: például, hogy az elnök hiába a világ legerősebb hadseregének a főparancsnoka, rengeteg egyeztetési és eljárásrendbeli szabály köti a kezét. Másrészt pedig a lojalitás teljesen mást jelent ott, mint amit itt Magyarországon a politikában megszokhattunk: az emberek simán visszaszólnak a főnöknek, vitatkoznak vele, és ha nem tudnak azonosulni egy döntéssel, akkor lemondanak. Még úgy is, hogy a Trump körüli emberek, és így e könyv főszereplőinek egy jó része is, fegyelemhez szokott katona volt politikai pályája előtt. 

Trump katonák iránti rajongását jól mutatja egyébként a könyvnek az a része, amikor a nemzetbiztonsági főtanácsadói poszt megszerzésére készülő McMasternek külön szól Bannon, hogy egyenruhában menjen az első állásinterjújára Trumphoz. McMaster erre nem hajlandó, hiszen már leszerelt, ha állományban volna, nem is dolgozhatna a Fehér Házban, úgy szabályos, ha civil ruhát ölt. Nem is kapta meg az állást. Amikor elődje lemondása után újra megy interjúra, akkor már felveszi az egyenruhát, és Trump meg is bízza a munkával. Amikor ő is lemond, akkor utódja, John Bolton azért bukik el majdnem az állásinterjún, mert Trumpnak nem tetszik a bajsza. 

Woodward könyve alapján nincs valamiféle titkos terv, ami Trump sokszor kívülről is irracionálisnak tűnő kormányzását mozgatná. Még csak igazi ideológia sincs mögötte, mint amilyet Steve Bannon képviselni próbált mellette. Egyszerűen csak kapkod, és szerepelni akar a tévében. 

Egyetlen konkrét rögeszméje, hogy minden a kereskedelmi szerződéseken és a külkereskedelmi egyenlegen múlik, még akkor is, ha viszonylag nagy a konszenzus az amerikai közgazdászok között, hogy az USA gazdaságát pont nem ez határozza meg, sőt, az olcsó külföldi termékek kifejezetten jót tesznek neki. 

A könyv szerint Trump képtelen felfogni tettei súlyát, és megrögzött hazárdjátékos, aki a gátlástalanságával visszaélve kényszerít ki sikereket, vagy éppen emiatt megy neki a falnak.

A könyv elején, még amikor Trump a választáson való indulását tervezgeti, akkor az őt támogató republikánusok sorra veszik, hogy milyen kínos ügyek jöhetnek elő a kampányában. Felvetik, hogy abból baj lehet, hogy korábban abortuszpárti volt. Trump méltatlankodva közbeszól, hogy világ életében ellenezte az abortuszt. Megmutatják neki régebbi lapokból a korábbi nyilatkozatait, amelyekben kiáll a legális abortusz mellett. "Ez hülyeség, én mindig is abortusz-ellenes voltam" - vágja rá. Ennyiben maradnak.

A könyv utolsó mondata egy tökéletes összefoglalója az egész mű fő üzenetének. Ez a mondat egy idézet egy belső monológból, amiben Trump egyik közeli embere a képzeletében beolvas az elnöknek: 

"te egy kibaszott hazudozó vagy".

Két héttel a könyv megjelenése előtt Donald Trump felhívta Woodwardot, tanulságos meghallgatni, mert tíz perbe sűrítve minden benne van, ami a kötetből kiderül Trumpról. A hízelkedése, a hazugságai, a nárcizmusa és az, hogy nem jut el hozzá, amit mondanak neki:

Az elején Woodward sajnálkozik, hogy az elnök nem beszélt vele a könyvhöz. Trump azt mondja, hogy neki nem szóltak, hogy Woodward beszélni akar vele. Woodward jelzi, hogy hat különböző embernél próbálkozott, mindegyikkel üzent. Trump erre elmondja, hogy nagyon nagyra tartja Woodward munkásságát. 

Trump ezután tart egy kis beszédet arról, hogy még sosem volt olyan jó állapotban az amerikai gazdaság, mint most. Utána Woodward mondja el, hogy korábban már nyolc elnökről írt könyvet, és a módszere mindig ugyanaz: a Fehér Házon kívül találkozgat az ott dolgozókkal, illetve rengeteg iratot is átolvas. És ezek alapján arra jutott, hogy sok gond van Trump elnökségével. 

Trump erre azt mondta, hogy akkor úgy sejti, hogy rosszakat írt róla. Majd Trump újra sajnálkozik, hogy nem sikerült beszélniük, mert nagyon szívesen megtette volna, de sajnos nem tudott a megkeresésekről. A 4. percnél Woodward már több embert is felsorol, akik közül az egyik konkrétan azt mondta, hogy megkérdezte Trumpot, beszélne-e vele. Trump ekkor elismeri, hogy az az ember tényleg kérdezte őt erről. De csak röviden. Aztán Trump behívja egyik tanácsadóját, aki a sajtóügyekben illetékes, kihangosítja a telefont, és felelősségre vonja, miért nem mondta, hogy Woodward kereste, most erre egy rossz könyvet írt róla. Woodward ezután elmondja, hogy nagyon alapos volt, csak olyat írt meg a könyvben, amiről teljesen megbizonyosodott, hogy megtörtént.

Hat perc után Trump témát vált, és megkérdezi, hogy Woodward tudja-e, hogy mekkora sikereket ért el a NATO-ban és a kereskedelmi szerződésekkel, nagyobbakat, mint valaha bárki. Woodward igyekszik arra terelni a szót, hogy csak tényeket írt le, semmi mást.

Aztán újra előveszik a tanácsadót, aki azt mondja, hogy Woodward kérését a protokollnak megfelelően közvetítette, de "elutasították". Itt másodszor bukik le Trump, hogy hazugsággal kezdte, amikor megfeddte, hogy nem is kereste őt a könyvhöz.

Trump végül felmenti Woodwardot, elfogadja, hogy mindent megpróbált, hogy elérje őt, és sajnálja, hogy nem közvetlenül hívta telefonon. (Mintha ez az USA elnöke esetében ez lehetséges volna.) Azt mondja, hogy együtt tud élni azzal, ha lesz még egy rossz könyv róla. Ettől még ő a valaha élt legjobb amerikai elnök, ezt többször is elismétli.

Woodward így zárja a beszélgetést: "én hiszek ebben az országban, és mivel ön az elnökünk, ezért sok szerencsét kívánok".)

(November végén, december elején várható a magyar nyelvű kiadás.)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.