Lázár János a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt kormánybiztosa lett

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy november 1-től Lázár János fideszes parlamenti képviselőt kormánybiztossá nevezték ki.

A feladata, hogy figyelje a folyamatban lévő, EU-s és hazai forrásból megvalósuló, nemzetgazdasági szempontból kiemelt, Hódmezővásárhely–Szeged tram-train mintaprojekt végrehajtását, illetve koordinálja a regionális jelentőségű, határon átnyúló, Szeged–Szabadka–Baja vonal kialakítását.

A feladatát illetékes állami vezetőkkel, a Csongrád Megyei Kormányhivatallal szoros együttműködésben látja el, miközben részt vesz a feladatkörébe tartozó törvénytervezetek előkészítésében.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja, díjazást nem kap érte.

Lázár tavaly még miniszterként a tram-train miatt közleményben hadakozott a fejlesztési minisztériummal. Vélhetően a probléma megoldódott.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.