Magyar idő szerint szombaton este kilenckor vasárnap este nyolckor kerül sor a világtörténelem legnagyobb focimeccsére. Eredetileg szombat este kellett volna lejátszani, de a szakadó eső miatt vasárnapra kellett halasztani. Mindenesetre a Libertadores-kupa döntéjének első mérkőzésén a két legnagyobb Buenos Aires-i csapat, a Boca Juniors és a River Plate csap össze, és teljesen felesleges bárkinek elkezdeni most azon gondolkodni, hogy mi lehetne ennél nagyobb meccs, mert olyan egyszerűen 

nincs.

A közel 15 millió lakosú Buenos Airesnél nincs a világnak fociőrültebb városa. Rio de Janeirótól Rómáig sok helyen fontos a foci, de sehol sem emelkedik úgy az élet összes többi öröme, a napsütés, a strand, egy jó ebéd fölé, mint az argentin fővárosban. Buenos Airesnek számtalan sikeres csapata van a kölyök Diego Armando Maradona Argentinos Juniorsától a hétszeres Libertadores-győztes Independientén át Ferenc Pápa San Lorenzójáig, de a páratlanul erős mezőnyből magasan kiemelkedik a két ősellenség, a város és az ország két legnépszerűbb csapata, a Boca és a River.

Mindkét klubot a 20. század legelején alapították Buenos Aires kikötőnegyedében, a Bocában, de míg a Boca Juniors azóta is ott játszik a Bombonera becenevű stadionjában, a River már réges rég a város jobbmódú részén emelt Monumentalba költözött. Ezért tartják leegyszerűsítve a Bocát a nép, a Rivert pedig minimum a középosztály, ha nem egyenesen az elit csapatának, de a valóság azért ennél jóval bonyolultabb, és mindkét csapatnak bőven vannak drukkerei az elég egyenlőtlen argentin társadalom valamennyi rétegében. 

Celtic és Rangers, City és United, Milan és Inter, a világon bőven vannak olyan városok, ahol két nagy csapat száznál is több éve gyűri egymást, de a Buenos Aires-i helyzet ezeknél jóval kiélezettebb. Lehet fogni a forró latin vérmérsékletre és arra is, hogy a lassan száz éve folyamatos önsorsrontásban és gazdasági összeomlásban utazó argentinoknak a káoszban sokszor a foci volt az egyetlen biztos pont, kikapcsolódási lehetőség és olyan nemzeti kincs, amire valóban büszkél lehettek.

A két csapat ugyan eddig 371-szer játszott egymással, többször találkoztak a Libertadores-kupában is, de az elképzelhető legmagasabb szinten, a legnagyobb amerikai klubtorna döntőjében most játszanak először. Európában az utóbbi években kétszer is előállt hasonló helyzet, amikor a BL-döntőben a két madridi csapat találkozott, de, hiába a közelmúlt kiegyenlítettebb helyzete, ott egyértelmű volt, hogy a Real Góliát, az Atlético pedig Dávid. A Boca és a River összecsapásában viszont gyakorlatilag egyenlők az erőviszonyok.

De hogy valami egészen konkréttal is illusztráljuk, hogy milyen hőfokon ég a két csapat versengése, vegyük a legutóbbi alkalmat, amikor találkoztak a Libertadoresben. 2015-ben a nyolcaddöntő első meccsét hazai pályán a River nyerte 1:0-ra, a visszavágót viszont félbe kellett szakítani, amikor a Boca drukkerei könnygázt spricceltek a második félidő előtt az öltözőfolyósóban lévő River-játékosokra. A Bocát kizárták a tornáról, a River pedig abban az évben megnyerte története harmadik Libertadoresét.

A két csapat összecspásainak története tele van hasonlóan balhés epizódokkal, mint például az a 2004-es Libertadores-elődöntő, aminek a két meccsén összesen öt játékost állítottak ki, többek közt a Bocából Carlos Tevezt azért, mert gólszerzés után félmeztelenre vetkőzve, csirkeszerű tánccal provokálta a River szurkolóit, akiknek évtizedek óta Csirkék a gúnyneve. A stadionon kívüli balhékat számba venni is lehetetlen, de a lelátókon is volt számtalan csúnya botrány, és persze néhány vicces is, mint például amikor 2012-ben a River drukkerei egy hatalmas, Boca-mezbe öltöztetett felfújható malaccal provokálták az ősi ellenség felettük ülő drukkereit.

Most ilyen jellegű balhé nem lesz, mivel az argentin stadionokba 2013 óta nem léphetnek be vendégszurkolók. Sok-sok haláleset után volt szükség ennek az intézkedésnek a meghozására, amin idén annyit lazítottak, hogy már csak az öt legnagyobb Buenos Aires-i csapat (a másik három a San Lorenzo, a Racing és az Independiente) meccsein nem lehetnek vendégszurkolók. Amint kiderült, hogy Boca-River döntő lesz, egyből felmerült, hogy mivel a Libertadorest nem az argentin szövetség szervezi, be lehetne engedni vendégszurkolókat is, és az argentin politika felől is lehetett hallani olyan hangokat, hogy egy normális országban ennek így kellene lennie. Maga Mauricio Macri államelnök (aki egyébként volt a Boca Juniors elnöke is) is ezt kérte, a két klub vezetői azonban a legnagyobb egyetértésben úgy döntöttek, hogy jobb a békesség, mindkét meccsen csak hazai szurkolók lesznek. Ennek részben a jegyértékesítés egyszerűsítése az oka, de elsősorban az, hogy egyik klub sem képes garantálni a vendégek biztonságát.

Amióta kiderült, hogy létrejön a csúcstalálkozó, a hangulat Argentína-szerte meglehetősen feszült. Az újságok tele vannak olyan történetekkel, mint az a 35 Boca-drukker zsidóé, akik a Buenos Airesben sábesz idején rendezett meccsre inkább elutaznak Spanyolországba, ahol már este lesz, és így nyugodtan bekapcsolhatják a tévét. Aztán ott vannak az utolsó pillanatban átszervezett keresztelők és egyéb fontos események, és az a Boca-drukker vőlegény, aki a legjobb argentin újság, a Clarín cikkében próbálta önmagát is meggyőzni, hogy igenis fontosabb egy esküvő, mint egy focimeccs, és ő ezért nem fog semmit átvariálni.

Különös módon mintha ez a döntő körül csak továb korbácsolná a szenvedélyeket, hogy az argentin foci nem éppen aranykorát éli. Az elkeseredés, amit sok Boca- és River-drukker joggal érez inkább hozzáaad a drámához, mint elvesz belőle. Az idei vébén csúnyán leégő nemzeti válogatott évek óta gyengélkedik, és ha nincs az az alacsony srác, aki gyerekkora óta Barcelonában játszik, még ennél is tragikusabb lenne a helyzet. Klubszinten pedig nincs ott Messi, hogy legalább neki lehessen örülni.

A teljesen korrupt és béna argentin szövetségnek köszönhetően a nemzeti bajnokságot az utóbbi években számtalanszor átszervezték, volt olyan szezon, amikor az első osztály 30 csapatból állt. A jelenleg Superliga néven futó bajnokságban 26 csapat játszik, és csak évek múlva van remény arra, hogy sikerüljön az észszerűbb 20 csapatosra szűkíteni a mezőnyt. A rossz állapotban lévő stadionokban a legendásan erős, maffiaszerű szurkolói csoportok, a barras bravas hatalma megkérdőjelezhetetlen. És ami a legfontosabb és legszomorúbb: a pályákon egyszerűen már nem olyan jó a foci, mint amit egy ilyen futballhagyományokkal rendelkező országtól elvárna az ember.

Persze nemcsak az argentin klub- és válogatottfutball van krízisben, hanem a dél-amerikai úgy általában. A nyolcvanas évekig az európai és a dél-amerikai foci nagyjából hasonló erőt képviselt, a kontinensek képviselői szinte felváltva nyerték a világbajnokságokat és az Interkontinentális Kupákat. Azóta azonban Európa egyre erősebb, ma pedig már nem lehet egy lapot említeni a két kontinens stadionjaiban látható meccseket. Az utóbbi négy vébét egyaránt európai válogatott nyerte (és a nyolcból csak egy döntős volt dél-amerikai), a Klubvilágbajnokságat pedig nemcsak rendre európai klubok nyerik, hanem gyakran megalázóan lépik le dél-amerikai ellenfeleiket. Arról a kontinensről beszélünk, ahol egy komplett focicsapat hal meg egy kupadöntőre utazva, mert nem tankolják fel rendesen a gépüket

Az évtizedeken át az egykori BEK-kel egy szinten lévő Libertadoresben ma olyan focit játszanak, ami talán a BL-csoportkörben még elmenne, az egyenes kieséses szakaszba jutásra viszont nem sok remény lenne vele. A legjobb csapatokban is csak Európába vágyó fiatalok, onnét visszatért nagy öregek, és néhány, a valódi kiugrásra képtelen örök ígéret játszik. A 2018-as vébén az argentin keretben 4, a brazilban 3 hazájában focizó játékos volt. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a modern futball viselt dolgain morgolódók a Libertadoresben még mindent megtalálnak, amit az európai foci romantikájából már elveszett, nevezetesen düledező betonteknőben részegen izzadó, petárdázó, ölelkező és verekedő fériakat. És egyetlen olyan klubot sem, ahol betegesen sokat foglalkoznak a pekingi és a jakartai mezeladásokkal.

Aki megnézi a mostani meccset és a két hét múlva játszott visszavágót, ne számítson se angol, se spanyol, se olasz színvonalra. Csak olyan meccsekre, ahol a pályán és a lelátón egyaránt elképesztő a hangulat. És ami a legjobb: teljesen megjósolhatatlan a végeredmény. A két csapat örökmérlege szinte egyforma, a Boca valamivel több meccset nyert és több Libertadores-győzelmük van, a Rivernek viszont több argentin bajnoki címe, a közelmúlt eredményei is inkább mellettük szólnak, és a szakértőknél és a fogadóirodáknál ha hajszállal is, de ők az esélyesebbek. 

A 2011-ben története során az argentin első osztályból is kieső River úgy támadt fel az elmúlt hét évben, ahogy dél-amerikai klubcsapatok nem nagyon szoktak. A kiesést megpecsételő meccs utolsó perceinél drámaibb jeleneteket nem nagyon látott még focipálya, zokogó játékosokkal és hol zokogó, hol a játékosokat meggyilkolni próbáló közönséggel. Nem úgy tűnt, hogy ebből a pokolból lesz gyors visszaút, de egyből sikerült visszajutniuk, 2014-ben már az első osztályban voltak bajnokok, majd a következő évben megnyerték a Libertadorest is.

Az utóbbi négy argentin bajnokságból hármat ugyan a Boca nyert, de az egymás elleni összecsapásokon a River rendre felül tudott kerekedni, még akkor is, amikor a Boca drukkerei nem tettek nekik szívességet könnygázas támadásokkal. A River kispadját 2014-ben elfoglaló Marcelo Gallardo vezetésével egyenes kieséses összecsapáson még gólt sem kaptak a Bocától, ami mindenképpen önbizalomra ad okot. A közmegegyezés a döntő előtt az, hogy bár a Bocának erősebb a támadósora az öreg Tevezt már a cserepadra küldő Pavónnal és a nagy formában játszó Avilával, a River szervezettebb védelmével és a ravasz Gallardo megoldásaival erősebbnek tűnik, és az is mellettük szól, hogy a visszavágón ők lesznek a házigazdák.

A Boca-drukkerek erre megjegyzik, hogy a River csak vért izzadva jutott a döntőbe, amire az ellentábor joggal válaszolja, hogy na de nekik a címvédő brazil Gremiót kellett kiverniük, és még ha az utolsó pillanatban is, de egy igazságos tizenegyessel sikerült megfordítaniuk idegenben a párharcot. És egyébként is, az utóbbi három Boca-Rivert mind az utóbbiak nyerték.

A feszültséget nem csökkenti, de a foci színvonalát tovább ronthatja, hogy mindkét csapat szurkolói talán kevésbé akarnak nyerni, mint nem veszíteni. Amikor a River másodosztályú lett, úgy tűnt, hogy ezzel a Boca-drukkerek olyan munícót kaptak, amivel egy életen át tudják keseríteni a nagy rivális életét. A Bombonerában még szabályos temetést is rendeztek a Rivernek. De aki ezt a döntőt elveszíti, az még ennél is keményebb sorsra számíthat, Buenos Aires lelátóin és kocsmáiban évtizedek múlva is emlékeztetni fogják a vesztes fél drukkereit arra, hogy 2018-ban a legmagasabb szinten kenték el a szájukat.

Aki pedig nyer, az decemberben utazhaz a Klubvilágbajnokságra, ahol jó eséllyel a most éppen gyengélkedő Real Madrid ellen játszhatják a döntőt. Ha sikerülne a spanyolokat megverni, 15 év után ismét argentin klubcsapat jutna a legmagasabb csúcsra. Az argentin foci bajai ettől persze még nem oldódnának meg, de Buenos Airesnek az egyik felét az akkor egy pillanatig sem zavarná.

A november 11-én magyar idő szerint este nyolckor, 24-én pedig este kilenckor kezdődő mérkőzéseket egyetlen magyar csatorna sem közvetíti, de szerencsére internet is van a világon. Érdemes nem pontban a kezdő sípszóra leülni a monitor elé, nyilván mindkét szurkolótábor olyat szeretne alakítani a csapatok köszöntésére, amilyet még nem nagyon látott a világ.