Trump akkora bunkó volt a kaliforniai tűzvész után, hogy most még ő is visszakozni próbál

időjárás
2018 november 11., 07:47
comments 199

Még a saját mércéjével mérve is erős volt Donald Trump amerikai elnök reakciója a Kaliforniát pusztító tűzvészekre. 

A legelső vonatkozó twitjében ugyanis - anélkül, hogy egy szót is vesztegetett volna az áldozatokra vagy bármiféle sajnálkozásra - bármiféle alap vagy bizonyíték nélkül az erdészeteket vádolta meg:

"Ezekre a hatalmas, halálos és költséges tűzvészekre nincsen más magyarázat, mint a gyenge erdőgazdálkodás. Dollármilliárdokat kapnak évente és ennyi életet veszítünk, mindezt az erdők rémes menedzselése miatt. Oldják meg azonnal, vagy nem lesz több költségvetési támogatás! "

link Forrás

Trumpnak persze nem volt a világon semmiféle bizonyítéka, nem is lehetett: a szövetségi szintű természetvédelmi kiadások egyszerűen a republikánus jobboldal gyűlöletének olyan hagyományosan irracionális célpontjai, mint mondjuk a jógázó liberálisok. 

Külön vicces, hogy Kaliforniában az erdőka döntő része szövetségi terület. Vagyis Trump és a szövetségi állam irányítása alatt áll. Ha az ottani erdők rossz állapotban vannak, akkor az nagyrészt annak köszönhető, hogy Trump korábban alaposan megnyirbálta a költségvetésüket. 

link Forrás

Miután nemcsak hollywoodi hírességek háborodtak fel az elnök érzéketlenségén, hanem a kaliforniai tűzoltók parancsnoka is szégyenteljesnek és veszélyes tévedésnek minősített Trump szavait, az elnök egyszer csak látványosan visszavett a Twitteren. A két utolsó üzenetében már a tűzoltókat méltatja és együttérez az áldozatokkal:

"Több, mint 4 ezren harcolnak a Tábortűz és Woolsey nevű tűzvészek ellen Kaliforniában, amik majdnem 70 ezer hektárt perzseltek fel. Lélekben a tűzoltókkal vagyunk, az 52 ezer evsakuálttal és a 11 halálos áldozat családjával.  A pusztítás katasztrofális. Isten áldja mindnyájukat!"

link Forrás

akiknek még praktikus menekülési tanácsokat is ad:

"Ezek a kaliforniai tüzek nagyon-nagyon gyorsan terjednek. (Esetenként percenkénti 30-40 hektáros sebességgel.) Ha az emberek nem menekülnek elég gyorsan, azt kockáztatják, hogy a tűz megelőzi őket. Kérem, hogy figyeljenek oda az állami és a helyi szervek evakuálási felhívásaira!"

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.