Zenei roadtrip a Balkántól a Baltikumig

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Nehezebben induló hétvégi délelőttökre kitalált zenei sorozatunk ismét jelentkezik, ezúttal a környék ígéretes fiatal zenészeire koncentrálva.

November 15-e és 17-e között zajlik majd az idei Budapest Showcase Hub, ahol a régió 14 országából, a balkáni országoktól kezdve pár magyar felépőn át egészen a Baltikumig bezárólag jönnek ide olyan együttesek, melyek a hazájukban már sikeresek, és most a nemzetközi kiugrásra készülnek. 

És ugyan a fesztiválon lesznek majd keményebb, hangosabb produkciók is, illeszkedve a sorozatunk hagyományaihoz, a mai válogatásba nem ők kaptak szerepet. A dalokat összeválogató Somló Dániel, a fesztivál egyik alapítója ezt írta a mai gyűjtés mellé: „Az idei 30 BUSH fellépő közül, olyan dalokat szedtem össze, amiket én is szeretek másnaposság űzőként egy hosszú autóúton hallgatni. Ilyenkor tapasztalataim szerint az működik igazán, ami nem bánt, cserébe léleksimogató hatással van az emberre.”

Ezek pedig az ehangzó dalok:

  • Fran Palermo - Am I Right Boy
  • Erki Pärnoja - Late August
  • FVLCRVM - Hi!
  • Golan - Rocket Love (feat. Island Chain)
  • EABS - Knowledge (Introdukcja do Etiudy Baletowej)
  • Awlnight - Koolinout
  • Frankie Animal - (Can't Keep Calling) Misty 
  • Thom Artway - All I Know
  • Hrtl - Limo 
  • Mörk - Doubt

Sorozatunknak ez már a sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 10,6 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.