A bevándorlók elutasításától a Kanadából hazaérkező romákig, az MTA-n végigvették, mit tud a migrációról a magyar tudomány

Nincs olyan téma, amiről nem lehet beszélni a tudomány keretei között, sőt, minél inkább tematizál a politika egy témát, annál inkább kötelességünk beszélni róla

- ezekkel a szavakkal nyitotta meg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának migrációs minikonferenciáját Rudas Tamás főigazgató. A keddi találkozón hét témában összesen kilenc kutató beszélt a ki- és bevándorlás különböző dimenzióról a magyar állami médiakampányokról az Intercity vonatjegyért sorban álló borsodi romákig.

A magyar nyilvánosság legnagyobb részében a migráció kérdése gyakorlatilag egyetlen összefüggésben merül fel: kizárólag az Európába érkező külföldiekről, és az ő érkezésük a negatív hatásairól lehet beszélni. Ehhez képest azért nagyon más volt az MTA-s konferencia, ahol az előadások fele eleve a magyarok kivándorlásával foglalkozott.

Kelet-Európa legnagyobb globalizációs kihívása

Ettől persze még volt szó az Európába irányuló migrációról is, sőt, egészen pontosan arról, hogy teljesen érthető módon eredményez a mostani helyzet éles vitákat.

Van egy népességi súlyát vesztő térség, ami egyre inkább ki van téve a migrációs folyamatnak, és közben a gazdasági súlya is csökken, így aztán nem véletlen, hogy erről különösen éles szakmai és politikai vita bontakozott ki

- Európáról beszélt így Melegh Attila, a Corvinus Egyetem szociológus professzora. Melegh lényegében azt vázolta fel, hogy az 1950-60-es évek óta csökken Európa súlya a globális népesedésben (tehát a világ összlakosságának egyre kisebb része európai), és ezzel párhuzamosan csökken Európa súlya a világgazdaságban is. Melegh azt mondta, hogy a világ „migránsállományának” viszonylag stabil, 30 százalék körüli része él Európában. Azért az előadásában ő is kiemelte, hogy Kelet-Európa és benne Magyarország elsősorban kibocsájtó térség, tehát innen vándorolnak el az emberek, és ennek a kiüresedés kezelése lehet az egyik legnagyobb kelet-európai kihívás a globalizációval kapcsolatban.

A hidegháború idején elképzelhetetlen lett volna egy ilyen menekülthullám

Hoffmann Tamás a globális migráció jogi környezetéről beszélt. Szerinte a jogilag kötelező szabályok egy része idejét múlt, például a menekültekre vonatkozó 1951-es genfi egyezmény a hidegháború csúcsán született, amikor egész Európában sokkal szigorúbb volt a határellenőrzés, mint ma, és elképzelhetetlen volt, hogy százezerek haladjanak át többé-kevésbé akadálytalanul a kontinensen.

Hoffmann arra utalt, hogy a nemzetközi jogi normáknál az Európába irányuló migrációt most sokkal inkább befolyásolják politikai alkuk, mint az EU-török vagy az olasz-líbiai megállapodás, amik „csak” politikai kötelezettséget jelentenek az érintetteknek, jogit nem. Szerinte éppen azért kötik meg ezeket a megállapodásokat, hogy a jogilag kötelező, például menekültügyi egyezményeket ne kelljen betartani.

Magyarországon a legdurvább a helyzet

Messing Vera és Ságvári Bence egészen megdöbbentő adatokat mutatott arról, hogyan állnak Európában illetve Magyarországon a bevándorlókhoz, és milyen tényezők vannak ennek hátterében.

Az adataikból nem csak az derült ki, hogy Magyarországon a legnagyobb az elutasítás, hanem az is, hogy ez a médiakampányok eredményeként 2014 és 2017 között nálunk nőtt messze legjobban.

Magyarországon 62 százalék mondja, hogy Európán kívüli, szegényebb országból érkezők közül senkinek nem engednék, hogy letelepedjen az országukban. Kétszer annyi ember, mint a második legelutasítóbb Csehországban, ahol ez az arány 31 százalék.

Az is kiugró, hogy nálunk az elmúlt években 14 százalékot emelkedett ez az elutasítás, miközben az európán kívüli, szegényebb országokból érkező emberekkel valóban együtt élő országokban jellemzően csökkent.

Intőt kapott, mikor azt mondta az angoltanárnak, hogy Kanadában máshogy mondják

Durst Judit a konferencia másik, kivándorlással foglalkozó részében az Észak-Magyarországi romák migrációs tapasztalatairól beszélt. A kutatása szerint egyértelmű különbségek vannak a romák és a nem romák kivándorlási mintázata között, az általa vizsgálat magyar romák általában Kanadába, majd ha onnan kiutasítják őket, akkor Angliába mennek, míg az azonos térségben élő nem romáknak Németország a célpontja.

2010 óta egy migrációs kultúra van kialakuló az észak-kelet-magyarországi térségben, ahol a jövőkép összekapcsolódik a földrajzi mobilitással. Ebben a térségben azt gondolják a szakképzetlen, alacsony végzettségű romák, hogy Magyarországon nincs jövőjük, és még ha van is szakképzettsége, a látható bőrszíne alapján egy állásra nem őt fogják választani.

Durst Magyarországon, Kanadába és Angliában is együtt élt az érintett roma közösségekkel, és azt mondta, a low-end globalizáció, amiben ők részt tudnak venni. Arról beszélt, hogy ezek közül az emberek közül sokan haza-hazatérnek, például mert visszatoloncolják őket Kanadából, ilyenkor próbálnak Angliában munkát találni. Szavai szerint ott is gyakran kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, rendes munkaviszony helyett ügynökségeken keresztül, átmeneti időre alkalmazzák őket.

Közben arról is beszélt, hogy külföldön a nehéz körülmények ellenére is sokan megtapasztalják, milyen, amikor a cigányságuk miatt nem nézik le őket. Egyik alanya arról mesélt neki, hogy mikor Magyarországra hazatérve a Keleti pályaudvaron Intercity vonatjegyet akart venni, akkor az eladó azt mondta, hogy neki jó lesz a személyvonat is, de ő átment egy másik ablakhoz, és megvette a jegyet, amit szeretett volna, míg korábban valószínűleg elfogadja, hogy neki „romaként” megteszi az olcsóbb utazás is.

A hazatérés más szempontból kifejezetten nehéz, sok gyereknek nem ismerik el a külföldön kijárt osztályait, és olyan is volt, aki hazaértve intőt kapott, miután kijavította a kistelepülés iskolájában dolgozó angoltanárt, hogy Kanadában valamit máshogyan mondanak.

A gyerekekkel foglalkozik Árendás Zsuzsanna és Katona Noémi kutatása is, ők egyszerre vizsgálják a Budapestről, Pécsről és Miskolcról külföldre ment családokat. Ők azt találták, hogy a migrációs estében is nyílik valamiféle társadalmi olló, amikor az értelmiségi családok gyerekei inkább tudnak profitálni a külföldi tartózkodásból, míg a szegénység és kilátástalanság elől menekülő, majd hazatérő emberek esetében sokszor még nehezebb lesz a gyerekek sorsa: például túlkorosan kell visszaülniük az iskolába, mert nem ismerik el a külföldön töltött éveket, akár azért, mert nem jártak ott iskolába és a nyelvet sem sajátították el.

Feischmidt Margit Németországban dolgozó magyarokat vizsgált, többek között azt, hogy ők mennyire szolidárisak a többi migránssal, menekülttel. Azt találta, hogy minél kevésbé volt gazdasági motiváció a kivándorlásban, annál valószínűbb volt a szolidaritás, illetve hogy a segítség motivációja elsősorban nem az, hogy a kint dolgozó magyarok is migránsként tekintenének magukra, hanem mert úgy érzik, hogy a rászorulókon segíteni általános emberi kötelesség, és de sokan mondták neki azt is, hogy így tudják kifejezni, hogy nem értenek egyet a menekültellenes propagandával.