Az 1973-as diáklázadás évfordulójára rendezett békés tüntetés után rendőrök csaptak össze a szélsőbalos tüntetőkkel Athénban

Rendőrök csaptak össze szélsőbaloldali randalírozókkal Athén belvárosában szombaton a katonai junta megdöntésében szerepet játszott 1973-as diáklázadás évfordulóján rendezett békés demonstráció után.

Fotó: Louisa Gouliamaki/AFP

Eleinte több mint 10 ezer aktivista vonult békésen a diáklázadás évfordulója alkalmából rendezett meneten erős rendőrségi biztosítás mellett. A menet résztvevői „ellenállás” feliratú táblákat tartottak fel és a görög gazdasági válsághoz, illetve az emiatt elrendelt megszorító intézkedésekhez kötődő jelszavakat skandáltak.

A tömeg az USA athéni nagykövetségéhez vonult, ugyanis sok görög azzal vádolja Washingtont, hogy támogatta az 1967-1974 között fennálló katonai diktatúrát.

A menet után egyes tüntetők gyújtópalackokkal és kövekkel kezdték el dobálni a rendfenntartókat a műszaki főiskolának is otthont adó athéni Exarchia negyedben, ahol tucatnyian vesztették életüket az 1973-as eseményekben.

Fotó: Louisa Gouliamaki/AFP

A görög Alfa televízió felvételein látható volt, ahogy a rendőrség könnygázzal és vízágyúval oszlatja a műszaki főiskola épületénél gyülekező tüntetőket. Az arcukat elfedő aktivisták barikádokat is emeltek székekből, kukákat gyújtottak fel, illetve a környező házak tetejéről dobáltak gyújtópalackokat.

Több embert előállítottak.

Az Antenna televízió élő adásában látható volt, ahogy egyes tüntetők a baloldali Sziriza kormánypárt meneten részt vett képviselőinek és minisztereinek csoportjára vetették magukat. Az ismeretlen támadók vizes palackokkal, papírpoharakkal és tojásokkal dobálták a csoportot, amiben ott volt Nikosz Pappasz digitális politikai, távközlési és tájékoztatási miniszter is.

Fotó: Aris Messinis/AFP

Görögországban már szinte hagyománya van a november 17-i diáklázadás évfordulóinak alkalmából rendezett zavargásoknak. A hatóságok ezért a rendvédelmi szervek kb. 5000 tagját mozgósították, a belvárosba nem engedtek járműveket, a metrómegállókat pedig átmenetileg lezárták. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.