Nagy-Britanniában sokan már bármiről azt hiszik, hogy gyűlöletbűncselekmény

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A Daily Mail azt írja, az elmúlt két évben 2508 bejelentés történt gyűlöletbűncselekmény vádjával, ezek között rengeteg egyértelműen nem volt az.

Például valaki azt állította a rendőröknek: rasszizmus, hogy egy idegen kutya odaszart a háza elé.

A Metropolitan Police 2015-ben és 2016-ban összesen 2500 „gyűlöletbűncselekmény”-bejelentést rögzített, ezek között voltak ilyenek:

  • Egy borítékot kinyitottak, majd visszazártak,
  • egy autóbalesetben az egyik autón egy piros pipacs volt,
  • egy vitatott telefonhívás zajlott egy teniszmeccsen,
  • egy szintén rasszizmussal vádolt kutya megugatott egy áldozatot,
  • egy kertben döglött patkányt találtak, és
  • egy férfi, aki egy könyvtárban a brexit mellett kampányolt.
Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 6,1 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.