Pintér Sándor szerint nem vészes a létszámhiány a tűzoltóknál és a rendőröknél

A DK-s Vadai Ágnes kérdezett rá a belügyminiszternél, hogy pontosan mekkora a létszámhiány a tűzoltóságnál, illetve a rendőröknél. De Pintér Sándor nem bajlódott a számokkal, mindkét kérdésre ugyanazt a lakónikus választ adta: „Az érintett szervek az eredményes feladatellátásukhoz szükséges létszámmal rendelkeznek.” 

Igaz, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete augusztusban még nem volt ennyire optimista, amikor arról beszélt, hogy ezer új emberre lenne szükség a jelenlegi kicsivel több mint hétezer fős vonulós állományhoz.

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.