Koszovót nem vették fel az Interpolba

Nem vették fel Koszovót az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Az Interpol közgyűlése kétszer is szavazott a nyugat-balkáni ország tagságáról kedden Dubajban, de egyik alkalommal sem sikerült elérni a felvételhez kellő kétharmados többséget.

Pristina sajnálatát fejezte ki az eredmény közzétételét követően, míg Belgrád üdvözölte a döntést.

Az első fordulóban 76 ország szavazott Koszovó felvétele mellett, 56 ellene, 22-en pedig tartózkodtak. Rövid szünet után megismételték a voksolást: ez alkalommal a balkáni ország 68 igenlő és 51 elutasító szavazatot kapott, és 16-an tartózkodtak. 

Az RTK koszovói tévécsatorna szerint olyan államok is tartózkodtak a voksolás során, amelyek egyébként elismerik Koszovó függetlenségét.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter győzelemként üdvözölte a szavazás eredményét a Twitteren. Belgrád hevesen ellenezte Koszovó felvételét az Interpolba. Szerbia nem ismeri el egykori tartománya függetlenségét, amelyet Pristina tíz évvel ezelőtt kiáltott ki.

Koszovó már 2010-ben és 2015-ben is benyújtotta felvételi kérelmét az Interpolnak, azonban a támogatás hiánya miatt 2017 szeptemberében visszavonta kérvényét. (MTI)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.