Kilenc hajléktalan ellen indult eljárás a szigorítás óta

2018 november 22., csütörtök 19:02
75

Mióta a szabálysértési törvény módosításával megtiltották a közterületen való életvitelszerű tartózkodást, összesen 259 esetben alkalmazott a rendőrség helyszíni figyelmeztetést, valamint 9 szabálysértési előkészítő eljárás indult meg – írja az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján a 168 Óra. A lap hozzáteszi, hogy eddig egy embert sem ítéltek elzárásra.

Az új törvény szerint a hatóság 3 hónapon belül háromszor szólítja fel a hajléktalan embert a közterület elhagyására, negyedik alkalommal megindítja a szabálysértési eljárást, így 72 órára azonnal őrizetbe vehető az illető, majd pedig a bíróság dönthet azonnali elzárásról is.

Tarlós István kezdeményezésére hamarosan törvény lehet arról is, hogy éjszakára zárják le a nagyobb fővárosi aluljárókat éjszakánként. A főpolgármester hozzátette, még gondolkodik, hogyan és mikor érdemes lépni az ügyben, mert „amikor mínusz van, az speciális helyzet”.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt