Megint a szociáldemokrata miniszterelnök próbálkozhat kormányalakítással Svédországban

külföld
2018 november 23., 11:17
comments 67

Ismét a szociáldemokrata Stefan Löfven ügyvezető miniszterelnököt fogja megbízni az új kormány megalakításával Andreas Norlén svéd parlamenti elnök, a kérdésről december elején szavazhat újra a parlament.

A házelnök pénteken újságírók előtt bejelentette: december 3-án fogja formálisan felkérni Stefan Löfvent a kormányalakításra, és a törvényhozás várhatóan két nap múlva dönthet arról, bizalmat szavaz-e az ügyvezető kormányfőnek. Andreas Norlén kiemelte: a hivatalos megbízatás előtt Löfvennek jeleznie kell, mely pártokkal tervezne közösen kormányt alakítani.

Svédországban a parlamenti választások után a törvényhozásnak kötelező bizalmi szavazást tartania a kormányfő személyéről. A szeptember 9-én tartott választások után Stefan Löfven ezt a bizalmi szavazást elveszítette, és csak ügyvezetőként maradt az ország élén az új kormány megalakulásáig. A Reuters hírügynökség megjegyezte: kevés jel utal arra, hogy a pártok azóta érdemben változtattak volna álláspontjukon.

Norlén hangsúlyozta: továbbra is nagyon nehéz a helyzet, de a folyamatnak muszáj továbbhaladnia. Természetesen nincs garancia arra, hogy Löfven jelölése sikeres lesz - tette hozzá a házelnök.

A választás nyomán kialakult patthelyzet után már három kormányalakítási kísérlet vallott kudarcot: miután Ulf Kristersson, a jobbközép blokk vezetője és Stefan Löfven, a Svéd Szociáldemokrata Párt vezetője sem járt sikerrel, csütörtökön Annie Lööf, a Centrum Párt vezetője is feladta az új kormány megalakítására tett kísérletét.

A választásokon sem a szociáldemokraták, sem pedig a konzervatívok vezette blokk nem nyerte el a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget, viszont a bevándorlásellenes Svéd Demokratákkal - akik a mérleg nyelvét jelenthetnék - mindeddig kizárták az együttműködés lehetőségét. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.