Nem a 35 éve eltűnt lány maradványát találták meg a Vatikánban

Több 444 videó?
Szeretném

Az olasz igazságügyi források szerint egy több mint ötven éve meghalt férfi csontvázát találták meg a hónap elején a Vatikánban. A maradványok a római apostoli nunciatúrája melletti kertben, a portásfülke padlózata alól kerültek elő, sokan akkor azt hitték, hogy 

az 1983-ban rejtélyes módon eltűnt kamaszlányok lettek meg. 

Emanuela Orlandi és Mirella Gregori egy hónap különbséggel tűntek el. Mindketten 15 évesek voltak ekkor, nem ismerték egymást, de Mirellát egy vatikáni biztonsági emberrel látták utoljára, Emanuela pedig egy Vatikánban dolgozó olasz alkalmazott lánya volt. 

A vizsgálatok most megállapították, hogy 

egy férfi csontváza került elő a vatikáni ingatlanból, a kormeghatározás szerint pedig a maradványok 1964-ből származnak.

Hogy kihez tartoznak, egyelőre nem tudni. (MTI)